Infostart.hu
eur:
379.78
usd:
321.97
bux:
133441.47
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Béremelést jelentett be a kormány

A kormány fellebbez a strasbourgi bírósági ítélet ellen, amely elmarasztalta Magyarországot két bangladesi kiutasítása miatt - jelentette be Lázár János. A Miniszterelnökség vezetője közölte: a kormány döntött arról, hogy az olimpiai pályázat előkészületere szánt 19,1 milliárd forintból fel nem használt 12,6 milliárdot vissza kell utalni a központi költségvetésbe, és a vízügyi ágazatban béremelés jön.

Elfogadhatatlannak és végrehajthatatlannak tartja Lázár János miniszter azt a strasbourgi bírósági ítéletet, amely elmarasztalta Magyarországot két bangladesi kiutasítása miatt.

A kormány fellebbezést nyújt be a döntés ellen - közölte a Miniszterelnökség vezetője sajtótájékoztatóján, ahol azt mondta: Magyarország a szuverenitás megerősítésének elve alapján ragaszkodik ahhoz, hogy maga döntsön a befogadásról, illetve a kiutasításról. Az emberi jogi bíróság álláspontja azonban az, hogy ne a magyarok mondják meg, ki élhet Magyarországon, hanem majd a Magyar Helsinki Bizottság - amely a két bangladesit képviselte - javaslata alapján a strasbourgi bíróság eldönti - kommentálta az ítéletet Lázár János.

A politikus azt is közölte: a májusra elkészülő második határkerítéssel és a

jövő keddtől hatályos, megszigorított jogi határzárral "teljes zár valósul meg".

Hozzátette, a kormány készen áll a jogi határzárral kapcsolatos vitákra.

Megújul a buszállomány

A hazai busz- és acélgyártás helyzetéről tárgyalt a kormány. Lázár János a nemzeti buszgyártási programról elmondta: három év alatt - hazai járművekkel - érdemben megújul az állami tulajdonban lévő buszállomány. Az acéliparról pedig azt közölte: állami segítségre van szükség ahhoz, hogy a hazai acélgyártás bővülhessen.

A kormány döntött arról - folytatta a tárcavezető -, hogy nemcsak átmenetileg költözik a XI. kerületi Karolina útra az Országos Sportegészségügyi Intézet, hanem hosszú távon is ott működik majd.

Olimpia

A budapesti olimpiai pályázat pénzügyi lezárásával kapcsolatban úgy határozott a kabinet, hogy az előkészületekre szánt 19,1 milliárd forintból

fel nem használt 12,6 milliárdot vissza kell utalni a központi költségvetésbe.

Döntöttek arról is, hogy béremelés lesz a vízügyi ágazatban – közölte.

Elmondta, hogy a gyermekekre, a nőkre és az aktív munkaképes korúakra fókuszáló népegészségügyi szűrőprogramok indulnak még az idén. Ehhez húsz speciális szűrőbuszt vásárolnak, amelyből tízben mammográfiás szűrést végeznek majd.

"Dávid és Góliát harca"

A Heineken és az Igazi Csíki Sör ügyéről is beszélt Lázár János. Úgy fogalmazott, hogy a magyar kormány és a magyar parlamenti képviselők kötelessége, hogy megvédjenek minden magyar vállalkozást egy nagy multinacionális vállalkozástól, amely a hatalmát fitogtatja. "Dávid és Góliát harca zajlik", a Heineken visszaél az erejével és a hatalmával, és azt a kormány nem hagyhatja, hogy egy nagy cég a magyar érdek sérelmére tegye ezt – fejtette ki. Úgy vélte, a tiltott önkényuralmi jelképek kereskedelmi használatát tiltó jogszabállyal a szabad véleménynyilvánítás joga nem sérül.

A miniszter közölte azt is: csütörtök délután Csíkszeredába utazik, ahol találkozik az Igazi Csíki Sört gyártó cég tulajdonosával. Úgy fogalmazott: a magyar kormány segítségét kell felajánlania a kialakult helyzetben.

Indul a konzultáció

Lázár János kitért arra is, két héten belül elindul a következő nemzeti konzultáció. Szólt arról is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a Modern városok program keretében legközelebb Győrbe látogat.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Az amerikai elnök megállapodott az indiai miniszterelnökkel arról, hogy 25-ről 18 százalékra csökkenti az Egyesült Államok az indiai árukra kivetett vámokat, noha India nem pont ugyanúgy fogalmaz a megállapodásról. Újdelhi ugyanekkor az EU-val is jelentős megállapodást kötött. Az összefüggésekről Trembeczki Zsolt, a Magyar Külügyi intézet kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Itt az új csúcs a Richternél

Itt az új csúcs a Richternél

Vegyes mozgások láthatók ma a világ tőzsdéin, az ázsiai tőzsdéken nem volt egyértelmű a mozgások iránya, Európában viszont jobb a hangulat. Itthon a BUX és három blue chip is történelmi csúcsot döntött. Az USA-ban ehhez képest vegyes a kép, a technológiai részvények továbbra is nyomás alatt állnak, és a ciklikusabb papírok teljesítenek jobban. Eközben az arany és az ezüst árfolyama tovább emelkedik, a sárga nemesfém árfolyama újra 5000 dollár felett jár. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×