Infostart.hu
eur:
378.47
usd:
321.41
bux:
125148.34
2026. február 24. kedd Mátyás
Érdekes megoldások a 3-as metró felújított kocsiján - képgaléria

Érdekes megoldások a 3-as metró felújított kocsiján - képgaléria

Már szállítja az utasokat az első felújított szerelvény a 3-as metró vonalán, s 2018-ig az összes kicserélődik. Az új szerelvény a Metróért Egyesület szerint is sokkal korszerűbb és biztonságosabb.

A régi szerelvényekhez képest halkabb indításjelzés kíséretében indult el az első felújított szerelvény a 3-as metró vonalán. A kocsik kívül-belül megújultak, az eredeti kékhez képest fekete-fehér színt, új biztonsági rendszert és levegőforgató berendezést kaptak. Tarlós István főpolgármester az átadáson elmondta, hogy két héten belül már három korszerűsített szerelvényen lehet majd utazni.

"A járművek felújítása csaknem 220 millió euróba kerül, ebből 222 szerelvény újul meg. A tervek szerint 2018 nyarától már csak ilyen korszerűsített járművekkel lehet majd utazni" - mondta a főpolgármester.

A városvezető kiemelte, hogy az egész országban ezt a közlekedési eszközt használják a legtöbben, ezért különösen fontos, hogy megújult kocsik közlekedjenek az észak-déli vonalon. Tarlós István arról is beszélt, hogy a 3-as metró alagútjának a rekonstrukciója már a nyáron elkezdődhet, és 2020-ig teljes körűen megújul a legforgalmasabb vonal.

Az utasok véleménye

Megkérdeztük az új szerelvények utasait is. A legtöbben örülnek, mert ráfért a régi szerelvényekre a felújítás, a legtöbben azt remélik, hogy az újak kényelmesebbek lesznek. Volt, aki örült, hogy az új kocsik jóval halkabbak a korábbiaknál.

Többen kifogásolták, hogy kevés a kapaszkodó és magasan vannak. Volt, akinek hiányoznak a megfelelő helyre húzható kapaszkodófülek.

Az első felújított szerelvény hétfő délután óta fut az észak-déli metróvonalon. A gyártó a felújított metrószerelvényekre a korábbi húsz év helyett harminc év élettartamot garantál.

21. századi megoldások kompromisszumokkal

Bíró Endre, aMetróért Egyesület elnöke szerint előrelépés, hogy a felújított metrókocsik forgalomba állnak a 3-as metró vonalán, de kompromisszumokkal, mert a kocsiszekrény több évtized nyomát viseli magán, igaz,

a műszaki tartalom mindenképpen 21. századi.

Elektronikus vezérlés, aszinkron motorok, LED-világítás, gépi szellőztetés - sorolta az újdonságokat a szakértő, és hozzátette, jelentősen csökkenni fog az alagutak hőterhelése is. Jóval csendesebbek az elektromosan működtetett ajtók, és a biztonságot szolgálja a három egymástól független fékrendszer is. 

"Tűzvédelmi szempontból is sokkal biztonságosabbak az új szerelvények, emberi számítás szerint nem fordulhatnak elő a mostanában gyakori füstölések" - mondta Bíró Endre, s kiemelte, korszerűbb utastájékoztató rendszert kaptak a szerelvények, amelyek képesek a szelektív ajtónyitásra is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Varga Mihály az alapkamat csökkentéséről: két fő tényező áll a döntés mögött

Varga Mihály az alapkamat csökkentéséről: két fő tényező áll a döntés mögött

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa másfél év után nyúlt hozzá a jegybanki alapkamathoz, amelyet 25 bázisponttal csökkentett. Az MNB-elnök kedd délután sajtótájékoztatón magyarázta el a döntés hátterét. Kiemelte az inflációs adatokat, a hitelezés megindulását, illetve az élelmiszerek év eleji átárazását, ám a növekedést kifejezetten alacsonynak tartja a jegybank, az ipari termelés húzza vissza. Varga Mihály részletesen kommentálta a Barátság olajvezeték ügyét. Van magánvéleménye Nagy Márton „öt bankos” bejelentéséről, de ezt jegybankelnökként nem osztja meg a nyilvánossággal.

Ezt a levelet küldte Orbán Viktor António Costának, az Európai Tanács elnökének

Orbán Viktor miniszterelnök levelet küldött António Costának, az Európai Tanács elnökének, 2026. február 23-án. A levelet a kormányfő 2026. február 24-én tette közzé közösségi oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×