Infostart.hu
eur:
385.94
usd:
331.33
bux:
119575.87
2026. január 14. szerda Bódog

Indulásra kész a nemzeti konzultáció a buszos iskolai kirándulásokról

Várhatóan két héten belül elindul a kormány által a veronai buszbalesettel összefüggésben kezdeményezett konzultáció, már készülnek az osztálykirándulások szervezésére vonatkozó kérdések – írta a Magyar Idők.

A kérdéssor a buszok közlekedésével, a sofőrök egészségi állapotával lesz kapcsolatos. A konzultációnak lesznek olyan részei is, amelyek az iskolai belső szabályozásokat fogják érinteni – mondta a Magyar Időknek Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.

Utóbbi kapcsán példaként említette, hogy tisztázni kell: kik lehetnek majd kísérők ezeken a programokon, továbbá hogyan kell megszervezni az eseményeket és ki kötheti meg a szükséges szerződéseket.

A komoly szervezési nehézségeket, a programok ellehetetlenítéséhez vezető szigorítások bevezetését nem tartanák észszerűnek és életszerűnek. Már csak azért sem, mert a szülők, a diákok, a kollégák úgyis meg fogják találni azokat a kiskapukat, amelyekkel kijátszható lenne a rendszer, és ez senkinek nem érné meg – hívta fel a figyelmet az elnök.

Mint ismert, a kabinet a közelmúltban jelezte, a veronai tragédia után meg kell vizsgálni: közlekedjen-e éjszaka diákokat szállító busz, milyen egészségügyi követelményeknek kell megfelelniük a sofőröknek, továbbá milyen műszaki elvárások lehetnek a járművekre vonatkozóan.

Címlapról ajánljuk

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Von der Leyen megnevezte a béke árát: 90 milliárd eurót Brüsszel Ukrajnának

Von der Leyen megnevezte a béke árát: 90 milliárd eurót Brüsszel Ukrajnának

Az Európai Bizottság 90 milliárd eurós, közös hitelből finanszírozott támogatási csomagot terjesztett elő Ukrajna számára 2026–2027-re, amelynek kétharmada katonai célokat, egyharmada pedig az állam működését finanszírozná. Ursula von der Leyen szerint a cél az, hogy Ukrajna „erőpozícióban legyen a csatatéren és a tárgyalóasztalnál is”, miközben az EU története egyik legnagyobb, célzott geopolitikai hitelprogramját indítja el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×