Infostart.hu
eur:
379.71
usd:
322.15
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Hamarosan kipróbálhatjuk az új metrókocsikat

Hamarosan kipróbálhatjuk az új metrókocsikat

A Metróért Egyesület szerint három felújított szerelvénynek már érvényes vizsgája van a 3-as metróvonalra. A szervezet elnöke arról is beszélt, hogy egyelőre zajlik a metróvezetők oktatása és az irányító szoftver beállítása. Bíró Endre úgy tudja, pár héten belül forgalomba állhat az első metrókocsi.

Négy felújított metrószerelvény érkezett már meg Oroszországból, és ezek közül háromnak érvényes vizsgája van. Közben már egy ötödik is elindult a gyárból – közölte az InfoRádióval a Metróért Egyesület elnöke.

Bíró Endre elmondta: napokon belül kiállítanak egy szerelvényt a Határ úti megálló középső vágányára, hogy az utasok testközelből megnézhessék.

A vizsgával rendelkező szerelvényeken a fékrendszerek megbízhatóan működnek, és a csúszós pályán történt féktesztelésen teljesen megfeleltek.

A szervezet elnöke reméli, hogy már márciusban forgalomba is állnak az első felújított kocsik a 3-as metró vonalán.

Ehhez még néhány tényezőre szükség van.

  • Zajlik a járművezetők kiképzése, mivel egyelőre kevés járművezetőnek van érvényes jogosítványa erre a típusra
  • A számítógépes irányítási rendszer beszabályozása sem történt meg teljesen.
  • Finomhangolás vár az utastájékoztatási és szellőző rendszerekre, valamint az ajtók működtetésére.

A metrók eredeti gyártója, az orosz Metrowagonmash újítja fel a 222 kocsit 219 millió euróért, az utolsó szerelvény 2018 második felében érkezhet meg Budapestre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×