Infostart.hu
eur:
380.17
usd:
322.79
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Érettségi: ezek a legnagyobb idei változások

A szakmai vizsgatárgyak tartalmát valóban késve tették közzé a szakképzésben, ám ha most módosítanának ezeken, az még nagyobb káoszt okozna – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára.

A legnagyobb változás az idei érettségi vizsgák esetében a szakképzést érinti, ahol módosították a szakmai vizsgatárgyak tartalmát – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára.

Hozzátette: bár 2011-ben már bejelentették, de a szakmai vizsgatárgyaknak a tartalma, mondhatjuk úgy, hogy viszonylagos késéssel lett közzé téve.

Nemrég az ombudsman egy jelentésében megállapította, hogy a jogbiztonság követelményét súlyosan sértette, hogy a szakgimnáziumok kerettantervét közvetlenül a 2016/2017-es tanév kezdetét megelőzően hirdették ki, így egyáltalán nem volt idő felkészülni az új feltételekre. Maruzsa Zoltán erre reagálva fontosnak nevezte az alapvető jogok biztosának megállapítását, ám úgy látta, hogy ezen kereteket már nem lehet semmissé tenni.

Mint mondta: bízzunk abban, hogy ezek a szakképzésben, szakmai vizsgatárgyakban érintett tanulók sikerrel fogják venni az akadályokat a nehézségek ellenére is. Ennél valószínűleg nagyobb káoszt okozna az, hogyha most, a jelentkezések után elkezdenénk valamiféle érettségi-átjelentkezést és újabb alakítást csinálni, azt gondolom, hogy ezt nem lehet megtenni.

Ha sikerült volna előbb lezárni a tartalommal kapcsolatos egyeztetéseket a szakképzésért felelős területeken, az mindenképpen nagyon üdvös lett volna – tette hozzá Maruzsa Zoltán.

További információkat talál az érettségit érintő változásokról ebben a cikkünkben.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×