eur:
401.55
usd:
363.76
bux:
72716.32
2024. október 3. csütörtök Helga

Megállíthatatlan az elöregedés - lapszemle

Legalább egy hónapot csúszik az MSZP árnyékkormányának szombatra meghirdetett bemutatása – közli a Magyar Idők. Bőven 200 ezer fölött lesz azoknak az aláírásoknak a száma, amelyeket ma ad le a 2024-es budapesti olimpia ellen és a helyi népszavazás kiírásáért küzdő Momentum Mozgalom, valamint a szervezetet támogató több ellenzéki párt a Fővárosi Választási Bizottságnak - tudta meg a Magyar Nemzet.

Legalább egy hónapot csúszik az MSZP árnyékkormányának szombatra meghirdetett bemutatása – közli a Magyar Idők. A terveket Botka László elhúzódó tárgyalásai, illetve programhirdetése írta felül – tudtuk meg a lap. Molnár Gyula, az MSZP elnöke korábban azt mondta: három-négy olyan, nem az MSZP környékéről – gazdasági, egészségügyi, jogi és szociális területről – érkező szakpolitikusról van szó, akik a pártból ismert arcokkal együtt a kormány mondataira az árnyékkormány szereplőiként válaszolnak majd.

Bőven 200 ezer fölött lesz azoknak az aláírásoknak a száma, amelyeket ma ad le a 2024-es budapesti olimpia ellen és a helyi népszavazás kiírásáért küzdő Momentum Mozgalom, valamint a szervezetet támogató több ellenzéki párt a Fővárosi Választási Bizottságnak - tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint így alighanem ki kell írni a budapesti népszavazást az olimpiarendezés kérdésében.

A Világgazdaságban arról olvashatnak, hogy megállíthatatlannak látszik az Európai Unióban az elöregedés folyamata az Eurostat adatai szerint. Németország van a legnagyobb bajban, Írország és Ciprus lakóinak azonban egyelőre nem kell aggódniuk.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy bár a jogszabályi szigorítások révén némileg javult a bankok magatartása, ma is találni kivetnivalót a tájékoztatásban vagy épp az online szolgáltatások biztonságában. Legalábbis a bécsi székhelyű App-Ray friss vizsgálata szerint több magyarországi pénzintézet mobilalkalmazása nem biztonságos, mivel azok lehallgatható csatornákat használnak az adatforgalomhoz. Mindezt az érintettek tagadják.

A Magyar Idők szerint újabb jobbikos alapszervezet oszlott fel, ezúttal a nagybörzsönyiek döntöttek a megszűnés mellett. Gödön is egyre több az elégedetlenkedő, a lap úgy tudja: a Vona Gábor pártelnök által meghirdetett irányváltás és a radikalizmustól való elfordulás miatt néhányan kiléptek a Jobbikból. Közben az ellenzéki párt többnapos frakcióülésén főként a Jobbik választási programjáról tárgyaltak.

A napi.hu arról ír, hogy idén megáll a fővárosi költségvetés zsugorodása, ám ennek ára a növekvő hiány. A főváros gazdálkodási önállósága gyakorlatilag megszűnt, ma már a kormány nélkül lépni sem tud - olvasható az új rendelettervezetben. A főváros azzal számol, hogy az adósságállomány a jelenlegi 5 milliárd forintról az évtized végéig 161,8 milliárd forintra hízik, ami az éves működési bevételeinek 78 százaléka. Bővebben a témáról 9 órától, Üzleti Reggeli című műsorunkban hallhatnak.

A Portfolión arról olvashatnak az Eurostat legfrissebb adatai alapján, hogy melyik uniós ország költi a legtöbbet egészségügyre. A cikk értelmében jelenleg Svédország, Franciaország és Németország vezeti a listát, Magyarország a középmezőnyben szerepel.

Kacsa és liba helyett nyulat fogyaszthatnak a különlegességre vágyó vásárlók – közli a Magyar Idők. A szaktárca szerint a madárinfluenza okozta piaci rést érdemes lenne nyúlhússal kitölteni. A terméktanács szerint is van tér a hazai fogyasztás növelésére, a teljes termelés csupán három százaléka kerül a magyar vásárlók asztalára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baj van a szomszédban, tömegével szerelnek le a rendőrök

Hatalmas a rendőrhiány Szlovákiában. Szeptember 30-án járt le a felmondások beadásának határideje azok számára, akik még idén távozni akarnak a testületből. A belügyminisztériumnak nem sikerült megakadályoznia a rendőrök tömeges távozását. Az év végéig 1800-2000 rendőr szerelhet le, ami olyan helyzetet teremthet, amit már a lakosság is megérezhet a hétköznapokban.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.03. csütörtök, 18:00
Kovács Ákos
Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
Lefordultak a tőzsdék

Lefordultak a tőzsdék

Ma reggel az ázsiai tőzsdéken alapvetően felemás a hangulat, nagy negatív fordulat látható azonban a kínai ingatlanfejlesztőknél. Európában ezt követően rossz a hangulat, míg Amerikában kisebb esés várható. Gazdasági esemény szempontjából idehaza nem várható fontosabb közlés, külföldön azonban az amerikai elbocsátások alakulására lesz érdemes figyelni, illetve az ipari rendelésállományra vonatkozó adatokra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×