Infostart.hu
eur:
379.31
usd:
322
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás

Kihívója lehet Áder Jánosnak

Civilek javaslata alapján Majtényi László jogtudóst jelölhetik a baloldali pártok államfőnek. A Fidesz tavaly év végén döntött Áder János újrajelöléséről, az államfő pedig elfogadta a felkérést.

Több közéleti személyiség támogatásával Majtényi László jogtudóst, egykori adatvédelmi biztost, illetve az Országos Rádió- és Televízió Testület korábbi elnökét jelölné a köztársasági elnöki posztra az Elnököt a köztársaságnak elnevezéső Facebook-csoport.

Székely Sándor, a fővárosi közgyűlés független képviselője az okokról azt mondta: „Majtényi László egy független ember, nem egy pártkatona, és azt gondoljuk, hogy erre a feladatra egy tapasztalt és a jogállami elkötelezettsége miatt is elkötelezett embert kell tenni.”

Mások mellett Bitó László író, Bojár Gábor közgazdász, Bródy János énekes, Ferge Zsuzsa szociológus, Heller Ágnes filozófus, Kéri László politológus, Magyar György jogász, Parti Nagy Lajos író, Mellár Tamás közgazdász és a fekete ruhás nővérként ismertté vált Sándor Mária támogatja Majtényi László jelölését – tette hozzá Székely Sándor, aki szerint mindez szimbolikus jelentőséggel bírhat.

A képviselő emlékeztetett arra, hogy Majtényi Lászlóból akkor lehet jelölt, ha azt az ellenzéki pártok támogatják. Ehhez 40 darab jelölés szükséges, vagyis valójában az összes baloldali-liberális pártnak a szavazatára szükség van, sőt még a független képviselőkére is – tette hozzá.

Az MSZP tudná támogatni Majtényi László köztársasági elnöki jelölését - mondta az InfoRádiónak a párt elnöke. Molnár Gyula hozzátette: reméli, hogy a parlamenti jelöléshez szükséges további támogatókat biztosítja a többi ellenzéki párt.

Az LMP sajtóosztálya megkeresésünkre közölte, hogy a párt elnöksége később alakítja ki álláspontját az államfő-jelölésről.

Áder János köztársasági elnök ötéves mandátuma májusban jár le, és nemrég a Fidesz elnöksége úgy döntött, hogy a párt ismét őt jelöli az államfői posztra. A döntésről Orbán Viktor miniszterelnök személyesen tájékoztatta Áder Jánost, aki megtiszteltetésnek tekintette és elfogadta a felkérést.

Erről szóló közleményében a köztársasági elnök kitért arra is, hogy újbóli megválasztása esetén céljai és személyes vállalásai a jövőben is változatlanok maradnak. Kiemelt feladatának tartja a törvényalkotás feletti alkotmányos kontroll gyakorlását, valamint továbbra is minden tőle telhetőt megtesz a természeti környezet védelme, a jövő nemzedékek iránti felelősségvállalás társadalmi szintű megerősítése, valamint a magyar értékek és magyar érdekek következetes nemzetközi képviselete érdekében – olvasható az államfő közleményében.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×