Új műsor indult reggelenként az InfoRádióban. A három-négyperces összeállításokban minden hétköznap egy-egy '56 után-miatt halálraítélt forradalmár alakját mutatjuk be. Összesen 56 portré készül a Nemzeti Emlékezet Bizottságával együttműködésben.

Bóna Zsigmond

Életpálya

 „Ezúton köszönjük meg Bóna Zsigmondnak és nemzetőrtársainak áldozatos munkájukat, hogy biztonságunkért sokat fáradoztak, és megakadályoztak minden bajt. Különösen azt, hogy sem vagyonban, sem személyek testi épségében semmiféle kár nem esett. Munkájáért a legteljesebb támogatást és elismerést érdemel.” 1956. december 20-án ezekkel a szavakkal méltatta Pomáz tanácselnöke a helyi nemzetőrség vezetőjének a forradalom időszaka alatti tevékenységét. Alig két hét múlva azonban a parancsnok börtönbe került, két hónappal a köszönetnyilvánítás után pedig a statáriális bíróság ítélete megpecsételte a sorsát.

Bóna Zsigmond Ózdon született 1930-ban, édesapja korai halála után a család előbb Jászberényben telepedett le, majd Pomázra költözött. Állatorvosnak készült, hét félév után azonban kizárták az egyetemről. Fizikai munkát vállalt, majd a pomázi állatorvos mellett dolgozott asszisztensként. Szerette volna folytatni a tanulmányait, ám visszavételi kérelmének benyújtásakor kitört a forradalom.

A községben meglehetősen aktív és népszerű fiatalembernek számított, nem volt véletlen tehát, hogy őt választották meg az október 29-én megalakuló nemzetőrség vezetőjének. A november 4-i szovjet intervenció után a nemzetőrök a tanácsházán rendezkedtek be, itt tárolták a jórészt a szentendrei laktanyából szerzett fegyvereiket. Járőröztek, biztosították a rendet, igyekeztek megakadályozni az önbíráskodást. Begyűjtötték az illetéktelen személyeknél talált fegyvereket, amelyeket november 19-én át is adtak a településen megjelent Budapest III. kerületi karhatalmi parancsnokság embereinek. A tanácsházán elzártan őrzött fegyvereket azonban nem adták oda: előbb a művelődési ház színpada alá rejtették, majd a december 11-én kihirdetett statárium után biztonságosabb helyen, a Majdánpolán ásták el. A később szintén perbe fogott Héder Géza szavaival azért, hogy „a rendszer terroralakulatai ne tudjanak több ártatlan emberi életet kioltani.”

1957. január 5-én — miután szülei lakásán egy pisztolyt és töltényeket találtak — letartóztatták Bóna Zsigmondot. A pisztoly rejtegetését mindvégig tagadta. Azt is fontos megjegyezni a későbbi vád szempontjából, hogy a kistarcsai internálótáborban volt akkor, amikor 1957. január 22-én a hatóságok — bejelentés alapján — megtalálták a nemzetőrök által elásott fegyvereket.

A Budapesti Katonai Bíróság Pinczés István vezette statáriális tanácsa 1957. február 11-én tárgyalta a pomázi nemzetőrök ügyét. A vád ellenük további forradalmi tevékenységet előkészítő fegyverrejtegetés volt, a forradalom alatti tevékenységük szóba sem került. Bóna Zsigmond védőügyvéde hiába tiltakozott a rögtönítélő eljárás ellen, arra hivatkozva, hogy Bóna már börtönben volt a fegyverek megtalálásakor, így tettenérésről nem lehet beszélni, a bíróság ezt elutasította, ahogy a fiatalember mentőtanúit is. A tárgyalóterembe be sem engedték azt a házaspárt, akit személyesen a parancsnok mentett meg az önbíráskodástól. A perben öt halálos ítélet született, amelyet három esetben kegyelemből életfogytiglanra enyhítettek. Katona Sándor és Bóna Zsigmond halálos ítéletét 1957. február 12-én végrehajtották. A fiatal pomázi nemzetőrparancsnok utolsó szavaival is hazáját éltette: „Nem hiába halok meg. Halálomból is hiszem, hogy élet támad. Testvéreim, búcsúzom tőletek. Éljen a magyar népünk és szeretett hazánk.”