Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Máris megjelent az influenza Magyarországon

Máris megjelent az influenza Magyarországon

Már támad az influenza Magyarországon, már három betegnél azonosították a vírust - mondta az InfoRádióban Molnár Zsuzsanna, az Országos Epidemiológiai Központ főorvosa.

Mérsékelten emelkedett az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók aránya – mondta el az Országos Epidemiológiai Központ főorvosa.

Molnár Zsuzsanna kiemelte, „ez december 5. és 11. között 8300 fő, ami csak 250-el több, mint a múlt héten regisztráltaké. A betegek ötöde volt gyermek, negyven százaléka fiatal felnőtt, 35-59 éves volt a 27 százalékuk, hatvan éven felüli pedig 12 százalékuk volt.”

Máris megjelent az influenza Magyarországon

A múlt héten megjelent az influenzavírusa Magyarországon – jelentette ki az Országos Epidemiológiai Központ főorvosa. Hozzátette, az orvosok által beküldött tizenegy mintából három esetben influenza A vírust mutattak ki.

„Egy esetben a pontos meghatározása is sikerült: H3-as vírusnak bizonyult.”

Molnár Zsuzsanna hozzátette, ez van jelen Európában is. A kimutatott vírusok 90 százaléka ebbe a csoportba tartozik, csak 10 százalék B vírus.

„Úgy tűnik, mintha kicsit korábban érkezett volna meg az influenzavírus, de Európában is megerősödött az aktivitása.”

Máris megjelent az influenza Magyarországon

Az Országos Epidemiológiai Központ főorvosa szerint a következő héten még emelkedik az influenzaszerű megbetegedések száma, de aztán ahogy elcsendesedik a világ: elmegyünk ünnepelni, kezdődik a szünet és a szabadság, csökken a megbetegedések száma. Molnár Zsuzsanna hozzátette, januárban majd újra támad az influenza.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×