Infostart.hu
eur:
375.77
usd:
318.48
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Fordulat a Questor-perben

Kizárta a bíróság az egyik szakértőt a Questor-perből elfogultság miatt. A Fővárosi Törvényszék szóvivője az InfoRádiónak azt mondta: mindez nem befolyásolja az eljárást.

A Fővárosi Törvényszék csütörtöki tárgyalásán kizárta az ügyből a nyomozás során kirendelt, az igazságügyi szakvélemény elkészítésében társszakértőként résztvevő adó-, járulék- és könyvszakértőt - mondta el az InfoRádiónak a Fővárosi Törvényszék szóvivője.

Póta Péter utalt arra, hogy a nyomozó hatóság 2015. július 7-én rendelt ki az ügyben igazságügyi adó-, járulék- és könyvszakértőt. A kirendelt szakértő 2016. szeptember 7-én kérte – a vizsgálat terjedelmére figyelemmel – további igazságügyi szakértő bevonását együttes szakvélemény készítése céljából, amelyet a nyomozó hatóság engedélyezett. A két szakértő közel 50 kötet terjedelmű együttes szakértői véleményt készített, amelyet 2015 októberében bocsátottak a nyomozó hatóság rendelkezésére.

A vádhatóság az ügy tárgyalása során a szakértői vélemény ismertetését indítványozta, a Fővárosi Törvényszék azonban indokoltnak találta a szakértők tárgyaláson történő meghallgatását, ezért a tárgyalásra idézte őket.

A szakértők kihallgatásának megkezdése előtt adat merült fel arra vonatkozóan, hogy a szakvélemény elkészítésében részt vevő egyik szakértő a Kvantál Zrt.-vel, a büntetőeljárásban sértetti pozícióban lévő Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. felszámolójával jogviszonyban áll. A törvényszék beszerezte a vonatkozó iratokat, amelyek alapján megállapította, hogy az ügyben eljáró szakértő könyvvizsgálóként 2011. december 1. óta valóban megbízásos jogviszonyban áll a sértetti céget képviselő felszámoló társasággal.

A büntetőeljárási törvény meghatározza a szakértő kizárásának objektív és szubjektív okait, amelyek fennállása esetén az eljárásból a szakértőt ki kell zárni. A büntetőeljárási törvény és a szakértőkre vonatkozó jogszabály pedig egyértelművé teszi, hogy a szakértő a büntetőeljárásban a szakértői pozícióján kívül más módon nem lehet érintett, mert ez a szakvéleményének pártatlanságával kapcsolatban aggályokat vethet fel.

A Fővárosi Törvényszék a döntésének meghozatala során kizárólag azt vizsgálta, hogy olyan objektív tények, amelyek alapján a szakértői vélemény pártatlanságába vetett bizalom megkérdőjelezhető, fennállnak-e.

A bíróság álláspontja szerint a Quaestor Pénzügyi Zrt. mint sértett és a szakértő között a szakértői vélemény elkészítésének időpontjában és a jelenleg is fennálló jogviszony miatt a személyével kapcsolatban felmerült objektív tények és körülmények alapján a szakértőt a büntetőeljárásból kizárta. A végzés nem jogerős.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×