Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Budafok-Tétény szinte vonat nélkül marad

Budafok-Tétény szinte vonat nélkül marad

Tárgyalásokat kezdeményez Budafok-Tétény polgármestere a MÁV-val, mert az önkormányzat tudomására jutott, hogy a vasúttársaság jelentősen csökkentené azoknak a vonatoknak a számát, amelyek megállnak Budafok-Tétényben, illetve a környező agglomerációs településeken. Budafok-Tétény önkormányzata és a választókerület fideszes országgyűlési képviselője a nemzeti fejlesztési miniszterhez is fordult a tervezett módosítás miatt.

Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere elmondta: a tervezett új MÁV-menetrend szerint drasztikusan csökkenne a kerületi vasúti megállókban megálló szerelvények száma. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az emberek nem tudják, vagy nagyon korlátozottan tudják használni arra a vonatot, hogy akár a belvárost elérjék Budafok-Tétényből, akár az agglomerációból Budafok-Téténybe eljussanak dolgozni.

„A problémát a közmeghallgatáson vetették fel, ahol kértem, hogy támasszák alá azt, hogy ez sok embert érint. Két-három napon belül több mint 500 aláírás érkezett. Ezenkívül két jelentős kerületi munkáltató is jelezte, hogy a saját dolgozóik munkába járását ez jelentősen hátráltatja, ami azért probléma, mert munkaerőhiánnyal küzdenek. Főleg szakképezett fizikai dolgozókban szenvednek hiányt, és pont ezt a kört érinti leginkább ez a fajta szolgáltatáscsökkentés” - vázolta a problémát Karsay Ferenc.

Hozzátette: a panaszok között Nagytétény-Diósd és Budafok-Háros vasútállomások szerepelnek, de ez értelemszerűen érinti a Budafok-belvárost és a Campona megállóhelyet is.

Budafok-Tétény polgármestere közölte: a tervek szerint reggel és délután is csak egy vonatpár állna meg, míg jelenleg sokkal sűrűbben állnak meg: a frekventált időszakokban 20-30 percenként, de egyébként is minden órában van olyan szerelvény, amit előváros vasútként használnak az emberek.

„Továbbítottuk az aláírásgyűjtés eredményét a MÁV-nak, és személyes tárgyalásokat is kezdeményezünk” - tudatta Karsay Ferenc.

„Véleményem szerint ez egy tarthatatlan állapot, ami ellen mindent el fogunk követni. Miközben az egész média arról szól, hogy a közösségi közlekedést fejlesztjük, és P+R parkolókat fejlesztettünk az érintett állomásokon, a vonat nem áll meg” - emelte ki Budafok-Tétény polgármestere.

A nemzeti fejlesztési miniszterhez fordultak

A nemzeti fejlesztési miniszterhez fordult Budafok-Tétény önkormányzata és a választókerület fideszes országgyűlési képviselője a MÁV menetrend tervezett módosítása miatt.

„Ez a munkába járóknak és a MÁV-dolgozóknak is hátrányos intézkedés, mert ha be akarnak jutni a városba, sokkal több időt, költséget, fáradtságot okoz, hogy eljussanak a munkahelyükre” - vázolta a problémát Szabolcs Attila, fideszes országgyűlési képviselő.

Elmondta: a vonat helyett autóbusszal lehet bejutni a fővárosba, emellett Budafokról villamossal, a Camponától pedig autóbusszallehet eljutni a 4-es metróhoz.

„De aki eddig egy vonattal bejutott a városba, így adott esetben több buszra is át kell szállnia” - emelte ki Szabolcs Attila.

Az országgyűlési képviselő kijelentette: a leggyorsabb közlekedés Budapest külső részeiről a vonatközlekedés.

„Nagytétényből maximum 15 perc alatt át lehet jutni Kelenföldre, sőt, még talán a Délibe is. Ugyanezt ha tömegközlekedve akarom megcsinálni, nemcsak többszöri átszállás szükséges, hanem főleg csúcsidőben az autóbuszok is ott sorakoznak a tömött utakon. Kétszer egysávos utak vannak Dél-Budán, tehát egész egyszerűen ott mód sincs arra, hogy például buszsávok kijelölésével gyorsítsák a tömegközlekedési járművek menetidejét” - részletezte Szabolcs Attila.

„A polgármester úrral közösen levelet írtunk Seszták miniszter úrnak, és reméljük, hogy így tudunk eredményt elérni” - tette hozzá a fideszes országgyűlési képviselő.

A vasúttársaság az InfoRádió megkeresésére későbbre ígért tájékoztatást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Gettóból is nőhetnek ki startupok? Ennyit számít az innovációban, hogy milyen a környék

Gettóból is nőhetnek ki startupok? Ennyit számít az innovációban, hogy milyen a környék

Luisa Gagliardi, a Bocconi Egyetem menedzsment és technológia tanszékének docense azt vizsgálja, hogyan alakítja a földrajz a gazdasági esélyeket – a startupok növekedésétől a városrészek átalakulásán át egészen a munkaerőpiaci egyenlőtlenségekig. Londoni adatokra épülő kutatásai szerint a startupok megjelenése nemcsak innovációt hozhat egy negyedbe, hanem a dzsentrifikáció felgyorsulásával és lakhatási feszültségekkel is együtt járhat, különösen ott, ahol sok a bérlő, és alacsonyabbról indulnak az árak. Közben a munkaszervezés is átrendeződik, a távmunka és a hibrid működés ma már alapelvárás a munkavállalók részéről, de kérdés, hogy ez közelebb visz-e a nők munkaerőpiaci felzárkózásához, vagy épp új formában konzerválja a különbségeket. A szakembert a Budapesti Corvinus Egyetemen rendezett GeoInno2026 konferencián többek között arról kérdeztük, hogyan fonódik össze innováció és lakhatás, mit tehet egy kerület, hogy a befektetők számára vonzóbbá váljon, és hogy a távmunka hogyan eredményezhet karrierhátrányt és alacsonyabb keresetet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×