Infostart.hu
eur:
374.92
usd:
317.52
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza

Ők nyerték idén a Junior Prima-díjakat

Hét fiatal újságíró vehette át hétfő délelőtt a Junor Prima díjat. A harminc évnél fiatalabb tehetségeket díjazó elismerésre idén is több mint ötven pályázat érkezett.

"Nem elég jónak lenni, annak is kell látszani" - fogalmazott, hozzátéve, az, hogy van egy jó ötlet, termék, program, "az önmagában még nagyon kevés", ha az nem jut el azokhoz, akiknek szól.

Mint mondta, 2014-ben, amikor a KAVOSZ elvállalta a kategória támogatását, "mi sem gondoltuk volna, hogy ennyi tehetséges lány és srác van ebben az országban". Több év teljesítményét ismerték el a félszáz jelölt közül kiválasztott hét újságíró díjazásával - közölte.

Jelezte: azért is szálltak be két esztendővel ezelőtt a programba, mert céljuk, hogy visszaadjanak valamit annak a közösségnek, amelytől kapnak is. A kétmillió forintos pénzjutalommal járó díj valódi elismerés a fiatal tehetségek számára - tett hozzá.

"Szeretnénk, ha ezeket a fiatalokat a teljes hazai média a fókuszba állítaná, azt szeretnénk, hogy ezek az emberek olyan példát kapjanak és olyan példát mutassanak, hogy mindenki azt érezze: van egy ösztönzője, (...) van egy olyan gondolkodás- és mentalitásbeli húzóerő, amit ezek a srácok megadtak nekik" - mondta Krisán László.

Az idén a díjazottak között volt Rátonyi Krisztina szerkesztő-műsorvezető (MTVA). Mellette Bolcsó Dánielnek, Fábián Tamásnak, Kovács Bálintnak (mind Index), Sarkadi Zsoltnak (444), Turzó Ádámnak (Portfolio) és Urfi Péternek (Magyar Narancs) ítélték oda az elismerést a zsűri tagjai.

A testület munkájában részt vett Gazsó L. Ferenc MTI-igazgató (Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.), Vaszily Miklós vezérigazgató (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap), Vitray Tamás, Kálmán Olga és Krizsó Szilvia televíziós újságíró, Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára és Krisán László.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

A héten vegyes mozgások voltak eddig láthatók a tőzsdéken, részben az amerikai vámok körüli bizonytalanság helyezett nyomást a piacokra, de a mesterséges intelligencia diszruptív hatása miatt is aggódnak a befektetők, ami miatt több szektort is megütöttek a hét elején. Mostanra viszont hangulatjavulás látszik a piacokon, az ázsiai piacok emelkedtek ma, a dél-koreai és a japán piac ráadásul új csúcsot is döntött; Európában is jó hangulatban telt a kereskedés; valamint az USA-ban is folytatódik az emelkedés. Fontos gyorsjelentések is érkeznek ma, itthon a Magyar Telekom és a Rába jelentett, az USA-ban pedig az Nvidia teszi közzé legfrissebb számait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×