Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Átadták az Új Nemzedék díjat

Átadták az Új Nemzedék Központ által idén alapított Új Nemzedék díjat hétfőn Budapesten. Az elismerést a Sakkozzuk ki! akciócsoport nyerte el.

A csoport mintegy ötven önkéntese közös összefogással szépítette meg Salgótarján egyik közkedvelt közösségi terét. A résztvevők padokat festettek, virágtartókat készítettek és közösségi kertet alakítottak ki.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a rendezvényen arról beszélt, hogy nem jó általánosságban beszélni a mai fiatalokról és sablonokat húzni rájuk, mert a mai fiatalok világa rendkívül izgalmas és kihívásokkal teli.

Elmondta, az Új Nemzedék Központ tevékenységének lényege, hogy legyenek olyanok, akik értik a fiatalok nyelvét, foglalkoznak a fiatalokkal, segítik a kommunikációt a fiatalok és a kormány között. A díjjal olyan tevékenységet ismernek el, amely az önkéntesség, az innováció és az együttműködés hármas egységét valósítja meg.

Közölte, a felhívásra 120 pályázat érkezett, amelyből szakmai zsűri választotta ki a tíz legjobbat, majd internetes döntött a nyertesről. A pályázati kiírás szerint az Új Nemzedék díjat olyan fiatalokból álló, vagy fiatalokat megszólító informális közösség vagy szervezet kaphatja meg, amely önzetlenül tett valamit a környezetéért, közösségéért, vagy hozzájárult egy társadalmi probléma megoldásához. A díjjal egymillió forint értékű kommunikációs támogatás jár, amit a projekt bemutatására lehet felhasználni, így készíthető belőle dokumentumfilm, de fordítható pr- és egyéb marketingtevékenységre is.

A nyertes egy Litraconból, azaz fényáteresztő üvegbetonból készült, kockát ábrázoló díjat vehetett át, amelyet Nagy Sándor Zoltán grafikusművész készített. A Litracon Losonczi Áron találmánya, amely elsőként ötvözi a beton nehézségét, tömörségét és a fény könnyedségét, transzparenciáját.

Az Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft. 2012 óta működik ifjúságpolitikai háttérintézményként az Emmi felügyelete alatt. Tevékenységének fő célcsoportja a 12-25 év közötti fiatalok, valamint a velük foglalkozó szakemberek. Az Új Nemzedék Központ tehetséggondozó, mentoráló és közösségépítő szerepet tölt be, valamint kutatásokat, szakmai konferenciákat szervez, országszerte húsz közösségi térrel várja a fiatalokat.

Címlapról ajánljuk
„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

Minden nap csak egy kicsit fejlődni és egymást irigység nélkül segíteni – ez a norvég sikersorozat receptje a sportéletben és azon túl is. A többi között erről beszélt az InfoRádióban a 10-szeres magyar válogatott futballista Kovács Péter, aki kitért a Bodö/Glimt Bajnokok Ligája-menetelésére is.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×