Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Gondolt már arra, hogy egy mondat legyen a titkos jelszava?

Az IT biztonsági szakértő szerint a legalább 11 karakterből álló jelszó számít biztonságosnak, sőt, Csizmazia-Darab István szerint az lenne a legjobb, ha egy-egy rövidebb mondatot használnánk az adataink védelmére.

„Jó jelszónak az erős és egyedi jelszó számít” - mondta az IT biztonsági szakértő.

Egyedi jelszó alatt azt értjük, hogy nem ugyanazt a jelszót használjuk minden felületen – tette hozzá.

Ugyanis akármilyen jó jelszavunk is lehet – akár száz karakter hosszú is –, ha mindenhol azt használjuk, azzal sokat kockáztatunk – indokolta az antivírus blog szerkesztője.

Ha az egyik szolgáltatót feltörik, vagy a jelszavunkat ellopják, általában végigdúlják az összes létező helyszínt, és végigpróbálgatják az ellopott jelszavakat. Ez pedig sajnos sok esetben sikerre vezet – mondta Csizmazia-Darab István.

Mindenhol, ahol szükség van jelszóra, különböző legyen – tanácsolta a szakember.

„Az erős jelszó érdekében azt szoktuk tanácsolni, hogy legalább 11 karakter hosszú, kis- és nagybetűket, számokat és egyéb írásjeleket is tartalmazzon” - mondta az IT biztonsági szakértő.

Ennek oka, hogy a feltörés – magyarul próbálgatás – úgy szokott működni, hogy vannak szótárak a gyakori jelszavakkal, amiket pillanatok alatt végig lehet pörgetni, ha fel akarnak törni jelszavakat. 11 karaktertől felfelé azonban a feltörés idejének hossza percek, órák, napok helyett évekig tart – közölte Csizmazia-Darab István.

„A jó az lenne, ha nem is jelszót, hanem jelmondatot használnánk valamilyen egyedi elképzelés alapján. Ezt megjegyezni is könnyebb lenne” - tanácsolta az antivírus blog szerkesztője.

A szakértő figyelmeztetett: ha az ember óvatlan, például nyitott wifi-n vagy kávéházban vásárol online, vagy bankol, bárki tulajdonképpen csupán egy böngészőkiegészítővel különösebb szakértelem nélkül ellophatja a jelszavát.

„Emellett a nagy rendszerek is szenvednek különféle informatikai támadásokat. Ilyenkor gyakran elő szokott fordulni az, hogy az ellopott jelszavakat vagy a jelszóhasheket – amelyek generált kódsorok – publikus felületre teszik. Így ha az ember nem cserélgeti rendszeresen a jelszavát, azt kockáztatja, hogy illetéktelen megszerzik a jelszavát” - mondta Csizmazia-Darab István.

Ezért a szakértő azt tanácsolja, hogy rendszeresen, ha pedig feltörik, akkor azonnal változtassuk meg a jelszavainkat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Putyin leadta a rendelést: ezt várja Ukrajnától a béketárgyalás előtt

Putyin leadta a rendelést: ezt várja Ukrajnától a béketárgyalás előtt

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap folytatott telefonbeszélgetése során egyetértettek abban, hogy a harcok végleges leállítása érdekében Kijevnek politikai döntést kell hoznia a Donyec-medencéről - közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×