eur:
394.28
usd:
363.9
bux:
71150.53
2024. július 8. hétfő Ellák

Ez most nagyon kapóra jött a Fidesznek

Németországban a Frakfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi lap foglalkozott Magyarországgal, a konzervatív lap a bőnyi rendőrgyilkosságról írt.

Hasznos idióták című írásában Stephan Löwenstein kiemelte: az eset rávilágít arra, hogy a szélsőjobboldali szubkultúra nagymértékben "militáns és gátlástalan" Magyarországon, és az ügynek vagy egy "politikai utójátéka" is, amelyről még nem lehet megállapítani, hogy miként végződhet. Először a TEK-et érték bírálatok, amiért nem vett részt a bőnyi akcióban, majd a Magyar Nemzeti Arcvonal Oroszországhoz fűződő kapcsolataira, illetve a szervezet és a Jobbik közötti viszonyra terelődött a vita, ami "belpolitikailag kényes", tekintve, hogy a Jobbik a Fidesz leginkább komolyan vehető riválisa.

Az "Oroszország-kapcsolat" ügye nagyon is "kapóra jön a Fidesznek" - tette hozzá az FAS szerzője, a többi között kifejtve: a Jobbik "valami olyasmi, mint a szélsőjobboldali szubkultúra parlamenti szárnya", amelynek vezetője, Vona Gábor ugyan jó két éve a politikai spektrum közepe felé tartó stratégiát követ és mérsékelte a párt retorikáját, de továbbra is vannak kapcsolatai a jobboldalnak a "széleken túli" részeivel.

Címlapról ajánljuk
Megvannak az új Patrióták Európáért-frakció céljai a következő öt évre

Alapító bejelentések
Megvannak az új Patrióták Európáért-frakció céljai a következő öt évre

Megalakult a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója, mely 12 európai tagállam 84 képviselőjét foglalja magába; célja, hogy változást hozzon az uniós politikában - mondta Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának elnöke Brüsszelben, a pártcsoport EP-frakciójának alakuló ülését követően.

Jön a háborúellenes akcióterv, változik a Babaváró támogatás

A múlt heti két kormányülés döntéseiről tájékoztatott hétfőn Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Szó volt a miniszterelnök váratlan külföldi látogatásairól, a bejelentett védelmi akciótervről és a különadókról, de a benzinárról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.09. kedd, 18:00
Kalas Vivien
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézet főreferense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×