Infostart.hu
eur:
382.21
usd:
328.3
bux:
108922.07
2025. december 5. péntek Vilma

Abigél segít a bántalmazott nőknek

Az Abigél elnevezésű, októberben induló program lényege, hogy a jogi és életviteli tanácsok mellett önkéntesek bevonásával személyre szabott támogatást, közösségi élményeket nyújtsanak a fizikai és lelki sérüléseket elszenvedett nőknek - tudatta a Magyar Vöröskereszt

Felidézték: a vöröskereszt több mint tíz éve működtet krízisközpontot a bántalmazott nők befogadására. Ez azonban csak a krízishelyzet elhárításáig, nyolc hétig vehető igénybe, hiszen célja az, hogy a konkrét veszélyhelyzetből menekülőknek védelmet nyújtson.

Kiemelték: a most induló, két évre tervezett, dán mintára épülő program viszont már az utógondozásra koncentrál, a közvetlen krízis elhárítása utáni testi és főként lelki felépülésre. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló Abigél programban húszan vehetnek részt. A szervezet mindegyikük mellé egy segítő önkéntest állít, aki a praktikus segítségnyújtás mellett a lelki traumák feldolgozásában is szerepet vállal.

Úgy folytatták: az anonimitást garantáló programba olyan nők jelentkezését várják, akik korábban vagy akár jelenleg is bántalmazó kapcsolatban élnek. A program a felépüléshez szeretne segítséget adni, lehetővé téve, hogy kölcsönös szimpátia alapján egymásra találjon mentor és pártfogoltja, akik között a két év alatt feltehetően szoros és támogató kapcsolat alakul ki. Gyakran közösen vesznek részt a többiekkel különböző szabadidős programokon, hogy kikapcsolódhassanak, feldolgozhassák és elfelejthessék problémáikat, megerősödhessenek, valamint elhiggyék, hogy ők is szerethetők - fűzték hozzá. Ezért létrehoznak egy weboldalt, amelyen a témával kapcsolatos történeteket lehet majd olvasni, kerekasztal-beszélgetésekkel hívják fel a figyelmet a téma fontosságára és online petíciót is terveznek indítani, hogy minél többen fejezhessék ki tiltakozásukat az erőszak ellen.

A vöröskereszt hangsúlyozta továbbá, hogy a konkrét segítségnyújtáson kívül cél a társadalom érzékenyítése a bántalmazás elfogadhatatlansága melletti kiállás erősítése is.

Az Európai Unióban minden harmadik nőt ért már fizikai bántalmazás. Az Abigélhez hasonló projektekbe bevont országok (Románia, Bulgária, Dánia) mindegyikében magas az aránya azoknak a nőknek, akik ellen fizikai vagy szexuális erőszakot követtek el. Magyarországon ez a szám 21 százalékra tehető az EU alapjogi ügynökségének a nők elleni erőszakról szóló felmérése szerint - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta a Bundestag a nyugdíjreformot – Merz csatát nyert, de valójában vesztett

Megszavazta a Bundestag a nyugdíjreformot – Merz csatát nyert, de valójában vesztett

Hajszálnyi többséggel fogadta el a Bundestag a Friedrich Merz vezette kormánykoalíció által kezdeményezett nyugdíjreform tervezetét. A kereszténydemokrata kancellár sorsát valójában saját pártjának fiatal képviselői nehezítették meg, győzelmét ugyanakkor közvetve segítette az ellenzéki Baloldal Pártja is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×