Infostart.hu
eur:
378.53
usd:
320.83
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza

Módosította az adótitkokra vonatkozó szabályozást a parlament

Az Országgyűlés kedden kivételes eljárásban az adózó és a támogatott megnevezését, továbbá a tranzakciók összegét is adótitoknak minősítette az adókedvezmények, jóváírások, a törvényben meghatározott célra nyújtott támogatások, illetve a törvényileg kedvezményezett célok esetében.

A parlament 138 igen szavazattal, 31 nem ellenében fogadta el adózás rendjéről szóló törvényt módosító javaslatot, amelyet a kormány hétfőn nyújtott be a Háznak.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter előterjesztése indoklásában példaként említette, hogy a kultúra támogatásakor adótitoknak számít a támogatást nyújtó adózó megnevezése, az általa egy szervezetnek nyújtott támogatás összege, a támogatott szervezet megnevezése és a támogatott által az egyes támogatóktól külön-külön kapott támogatási összegek.

Ezzel egy időben ugyanakkor a parlament rögzítette, hogy nem minősül adótitoknak az adózók egy adóévben igénybe vett adókedvezményének, jóváírásának összesített mértéke, a támogatott által az adóévben az adózóktól kapott támogatás összesített mértéke, és a támogatott javára az adóévben az adózók részéről felajánlott adó vagy adóelőleg összesített mértéke.

A törvénymódosítás ezzel párhuzamosan nem minősíti adótitoknak a nemzeti, illetve állami vagyont kezelő, azzal gazdálkodó támogatók esetében a támogatás adóévben összesített mértékét és az igénybe vett kedvezmény összesített mértékét.

Varga Mihály indoklásában emlékeztet, az adózás rendjéről szóló törvény az adótitok fogalmát most is széles körben határozza meg, és adótitoknak minősíti az adózást érintő tényt, adatot, körülményt, határozatot, végzést, igazolást, vagy más iratot. Mindezek alapján az adózók által juttatott támogatásokkal, az adózók által igénybe vett kedvezményekkel kapcsolatos adatok adótitoknak minősülnek - fogalmazott.

A tárcavezető szerint a javaslatában szereplő adatok a magán- és üzleti szféra körébe is tartoznak, s mint ilyenek, konkrét jogszabályi előírás alapján is szükséges védettségük biztosítása.

Az új szabályozás a kihirdetését követő 5. napon lép hatályba.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×