Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Milyen állapotban vannak a strandok?

Az eddig ellenőrzött medencés fürdőhelyek 75 százaléka felelt meg a közegészségügyi előírásoknak, a strandok 11 százalékánál azonban több kifogásolni valót is találtak a felügyelők - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hétfőn az MTI-vel.

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) elkészítette szezon eleji összesítését a medencés fürdőhelyekről; a május végéig beérkezett adatok szerint a strandok döntő többsége szabályosan működött. Ugyanakkor visszatérő probléma volt, hogy a dohányzóhelyeket nem megfelelően jelölték ki, de kémiai biztonsági és vegyszertárolási hiányosságokra, valamint az üzemnaplóval kapcsolatos szabálytalanságokra is fény derült. Továbbá komoly hiányosságokat tapasztaltak az ellenőrök a pezsgőmedencék üzemeltetésével kapcsolatosan. Előfordul, hogy hétvégéken a medencék kapacitását lényegesen túllépik - írta az ÁNTSZ, hozzátéve: arra is akadt példa, hogy súlyos szabálysértés miatt fürdőt kellett bezáratni.

A hatósági ellenőrzésekről minden esetben jegyzőkönyvet készítenek, amelyben az esetleges kifogásokat is rögzítik. Ezen felül az üzemeltetőt felszólítják a hiányosságok pótlására, melyet - az ÁNTSZ tapasztalatai szerint - a határidőre általában meg is tesznek. Ugyanakkor amennyiben szükséges, a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervek, illetve a kistérségi intézetek utóellenőrzést végeznek - tették hozzá.

Az OTH összesítése alapján a korábbi évekhez képest tíz százalékkal kevesebb, összesen 548 medencés közfürdő üzemel ebben az évben, ebből 321 fürdő csak szezonális jelleggel működik. A fürdők felét már az idény előtt ellenőrizték, a június második felében nyitó egységek esetében pedig jelenleg is zajlanak a vizsgálatok.

Bár a fürdők száma kevesebb, az előző évekhez képest több helyen terveznek éjszakai fürdőzést. Ezeknél az egységeknél a hatóságok azt is vizsgálják, hogy megoldott-e a medencék megvilágítása, illetve külön figyelnek a folyamatos uszodamesteri felügyeletre. Az eddigi ellenőrzések tapasztalatai alapján a szabadtéri medencéknél a szezon előtti javítási, karbantartási munkákat - mint például a gépészeti berendezések felülvizsgálata, szükséges festési, mázolási munkák - általában elvégezték. Az úszómesteri felügyelet a legtöbb fürdőben folyamatosan biztosított, az elsősegélynyújtó helyek állapota, felszereltsége megfelelő - írta az ÁNTSZ.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×