Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
324.48
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Borról és keresztényüldözésről az Országgyűlésben

A borról és a keresztények üldözéséről is szó volt napirend előtt az Országgyűlés mai ülésén.

Első napirend előtti felszólalóként a jobbikos Staudt Gábor a készülő önkormányzati törvényt bírálta. Az ellenzéki politikus hiányolta a társadalmi egyeztetést. Úgy látja, hogy "a Fidesz kiskirályainak belharcai" Budapest egységét veszélyeztetik.

Tállai András belügyminisztériumi államtitkár szerint viszont a kormány már május óta tárgyal az érintett szervezetekkel, és a pártok véleményét sem hagyta figyelmen kívül. Pintér Sándor tárcavezető tegnap este éppen két jobbikos politikussal, Hegedűs Lórántnéval és Gaudi-Nagy Tamással tárgyalt az önkormányzati törvényről - tette hozzá az államtitkár. Leszögezte, hogy a jogszabály Budapest helyhatósági rendszerét is megváltoztatja, logikusan újraosztva a feladatokat, tehát nem lesz külön törvény a fővárosról.

Az LMP-s Ertsey Katalin az Állampolgári Részvétel Hete elnevezésű programsorozatra hívta fel a kormány figyelmét. Válaszában Rétvári Bence közigazgatási és igazságügyi államtitkár egyebek mellett a különböző nemzeti konzultációkat hozta fel annak bizonyítására, hogy a kabinetnek is fontos az állampolgárok bevonása a döntéshozatalba.

A szocialista Sós Tamás a szakképzési törvény múlt héten megjelent koncepcióját véleményezte. Azt állítja, hogy a kormány húsz százalékos megszorítást és 26 százalékos létszámleépítést tervez a szakképzésben. Egyebek mellett azt mondta, hogy a törvénytervezet nem a valós munkaerőpiaci igényekből indul ki. Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár a források elvonása helyett azok átcsoportosításáról beszélt válaszában. Hangsúlyozta, hogy szakmai és gazdasági szempontból is hatékony szakképzésre van szükség.

A kereszténydemokrata Stágel Bence arra hívta fel a figyelmet, hogy világszerte üldözik a keresztényeket. A vallási hovatartozásuk miatt tavaly meggyilkolt emberek 70 százaléka keresztény volt - érzékeltette a probléma nagyságát a kormánypárti politikus. Szerinte a nyugati világ már nem tartja olyan fontosnak a vallásszabadságot, mint például a kereskedelmi megállapodásokat, holott etika nélkül azok sem működnek.

Válaszában Rétvári Bence államtitkár felidézte, hogy Magyarország az Európai Unió soros elnökeként konferenciát rendezett Gödöllőn a vallások közötti párbeszédről, Orbán Viktor miniszterelnök januárban kezdeményezte az Európai Parlamentben, hogy a közösség hatékonyabban lépjen fel a keresztényüldözés ellen, a kopt egyházfő pedig még Magyarországon is járt, ahol templomot szentelt fel. Rétvári Bence is hozott egy megdöbbentő adatot, bár annak forrását nem közölte: azt mondta, hogy a világon minden ötödik percben megölnek egy keresztényt a hite miatt.

A fideszes Tiffán Zsolt - úgy is, mint az Országgyűlés borászati albizottságának elnöke és közismert borász -- több javaslatot tett az ágazat felfuttatására. Kezdeményezte, hogy a forgalomba hozatali járulék bormarketingre fordított 60 százalékát maguk a borászok használhassák fel. Csökkenteni kell az adminisztrációs terheket, a környezetvédelmi termékdíjat pedig nem a borászokkal, hanem a csomagolóanyagot értékesítőkkel kell megfizettetni -sorolta ötleteit a képviselő. Azt is örömmel venné, ha a pezsgőt nem terhelné jövedéki adó, és ha létrejönne egy szakmaközi szervezet, amely egyebek mellett a borászati kutatóintézetek irányítását is átvenné az egyetemektől.

Tekintve, hogy Tiffán Zsolt kormánypárti képviselő, nem meglepő, hogy válaszában Ángyán József vidékfejlesztési államtitkár mindenben egyetértett a felszólalóval.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében
Félidős választások, végeredmény

Mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×