A gazdasági helyzetről is szó volt Kötcsén - a nap hírei
A kormány továbbmegy az államadósság csökkentésének útján - mondta a miniszterelnök Kötcsén. A bankok is jól járhatnak a rögzített árfolyamú devizahitel-végtörlesztéssel, véli a Fidesz frakcióvezetője. Valamennyi, az új Munka törvénykönyvéről szóló szakszervezeti javaslatot a parlament elé terjeszti az MSZP.
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak
Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.
A Föld felé száguld a NASA gigantikus űreszköze: megindult a visszaszámlálás, ekkor csapódhatnak be a darabjai
Közel huszonkét évnyi szolgálat után holnap, november 4-én visszatér a Föld légkörébe és megsemmisül a NASA Neil Gehrels Swift űrtávcsöve.
Democrats win control of House of Representatives and make key gains in race to take Senate
Meanwhile, Democrat James Talarico wins his Texas Senate seat, sealing the party's first statewide victory in decades.




