Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
324.3
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Gazdasági kérdések a kihelyezett kormányülés napirendjén

Második olvasatban a jövő évi költségvetésről, valamint a gazdasági növekedés alakulásával összefüggő idei 100 milliárd forintos költségvetési "lyuk" befoltozásához szükséges intézkedésekről is tárgyal hétfőn kezdődő, kétnapos, kihelyezett ülésén a kormány.

A kabinet - az MTI információi szerint lovasberényi ülésén - áttekinti, hogy áll a már meghirdetett programok, köztük a Széll Kálmán Terv megvalósítása.

Az elmúlt napok kormányfői nyilatkozatai azt erősítették meg, hogy folytatódik az államadósság-csökkentő gazdaságpolitika.

Orbán Viktor szerdán, az MR1-Kossuth Rádiónak azt mondta, újabb, néhány százalékos államadósság-csökkentés bejelentésére készül, az intézkedés forrása ismét a nyugdíjrendszer átszervezéséből felszabaduló pénz lesz. A TV2-nek adott másnapi nyilatkozatából az derült ki, 3-4 százalékos csökkentést tart elérhetőnek.

Orbán Viktor a közrádióban szólt arról is, hogy kormánya az ország megújításának, átszervezésének felgyorsításával válaszol az európai gazdasági válságra. Arra fog javaslatot tenni a kabinetnek, a Fidesznek és a KDNP-nek, hogy gyorsítsák fel azokat a terveket, amelyek Magyarország megújítását célozzák, így az oktatás, az egészségügy, az önkormányzati rendszer és a gazdasági támogatási rendszer átszervezését - közölte.

A TV2-nek adott interjújában beszélt arról is, hogy a költségvetési "lyuk" betömése érdekében emelhetik a szerencsejáték, az alkohol és a cigaretta jövedéki adóját. Költségvetési elemek zárolására már nem lát módot - jelezte.

Pénteken a miniszterelnök újságírók előtt védelmi intézkedések megtételét is előre bocsátotta a legsérülékenyebb társadalmi csoportok érdekében, valamint szükségesnek nevezte az áfa-fizetéssel kapcsolatos visszaélések kapcsán az adóbehajtás hatékonyságának javítását.

A kormányfő kitért arra is: a vállalkozásoknak visszafizetendő 250 milliárd forintnyi forgalmi adó ügyét is rendezni kell úgy, hogy a költségvetési hiánycél ne kerüljön veszélybe.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×