Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
324.3
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

MSZP: Kenyeret és munkát a kormányzati cirkusz helyett!

Az MSZP szerint a kormánynak kenyérről és munkahelyekről kellene gondoskodnia az olyan "cirkuszok" helyett, mint az új alaptörvény asztala.

Török Zsolt, a párt szóvivője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a kormány arra kéri az önkormányzatokat, hogy szeptembertől - lehetőség szerint a polgármesteri hivatalok ügyfélszolgálatán - állítsanak fel egy asztalt, az alaptörvény asztalát, ahol az állampolgárok egy adatlap kitöltésével személyre szólóan kérhetik az új alkotmány névre szóló kézbesítését.

Mint mondta, ebből az intézkedésből is arra lehet következtetni, hogy a "kormánynak nincs jobb dolga, mint hogy szórakoztató funkcióját betöltse", miközben "dilettáns gazdaságpolitikája miatt az emberek egyre rosszabbul élnek", hiszen csökkenő bérekben és növekvő árakban van osztályrészük.

A szóvivő beszámolt arról is, hogy Mesterházy Attila, az MSZP elnöke kérdést nyújtott be a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez, amiben egyebek mellett arra szeretne választ kapni Navracsics Tibortól, hogy tényleg szüksége volt-e az állampolgároknak az alaptörvény asztalára, illetve mennyibe kerül az nekik.

A sajtótájékoztatón szintén részt vevő Trippon Norbert, az MSZP IV. kerületi frakcióvezetője szánalmasnak és döbbenetesnek nevezte a kormány önkormányzatokhoz intézett kérését.

Furcsállotta továbbá, hogy az önkormányzatoknak úgynevezett asztalszolgákról is gondoskodniuk kellene, amivel szerinte számtalan más fontos területen dolgozó köztisztviselő munkája maradhat ellátatlanul.

A fővárosi politikus azt tanácsolta a kabinetnek, hogy az alaptörvény asztala helyett inkább a "rommá adósodott", többségében fideszes vezetésű önkormányzatok helyzetével foglalkozzon.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×