Bibó István 1933-ban államtudományi, egy évvel később jogtudományi diplomát szerzett, majd Bécsben és Genfben tanult. 1938-ban az Igazságügyi Minisztérium tisztviselője lett, 1940-ben egyetemi magántanárrá nevezték ki. 1937-től vett részt a Márciusi Front tevékenységében. 1944-ben menleveleket állított ki katonaszökevényeknek és zsidóknak, ezért letartóztatták, a nyilas hatalomátvétel után bujkálnia kellett.

1945-től a belügyminisztériumban dolgozott, 1946-ban akadémikus és a szegedi egyetem tanára lett. 1950-ben elbocsátották, ezután a budapesti egyetem könyvtárosa volt. 1956-ban részt vett a Nemzeti Parasztpárt (akkori nevén Petőfi Párt) újjászervezésében, november 3-án államminiszterként bekerült Nagy Imre kormányába. A másnapi szovjet invázió után is a parlamentben maradt, itt írta tervezetét "a magyar kérdés kompromisszumos megoldására", amelyet személyesen juttatott el az ENSZ-hez címzett levél formájában több nagykövetséghez.
1957 tavaszán letartóztatták, egy év múlva életfogytiglani börtönre ítélték. Az 1963-as amnesztiával szabadult, és 1971-es nyugdíjazásáig a KSH könyvtárosa volt. 1979. május 10-én halt meg Budapesten, temetése az ellenzék különböző áramlatainak első nyílt fellépése volt.

Bibó jogbölcselettel, nemzetközi joggal foglalkozott, de érdeklődött a közigazgatás, az államelmélet, a politikatörténet iránt is. Legjelentősebb munkái 1945 és 1948 között születtek, ezekben főként a közép- és kelet-európai politikai fejlődés torzulásait vizsgálta.

A magyar demokrácia válsága című 1945-ös írása még bízott abban, hogy létrejöhet "az angolszász és a szovjet demokrácia szintézise". A kelet-európai kisállamok nyomorúsága című 1946-os műve a hasonló sorsú térségbeli államokkal összevetve vizsgálta a magyar fejlődés ellentmondásait, a megkésettségből eredő torzulásokat, a hisztéria és a hamis realizmus végleteit.

Az 1948-as Zsidókérdés Magyarországon a népirtásért viselt magyar felelősséggel nézett szembe, míg az Eltorzult magyar alkat, zsákutcás fejlődés című munka a magyar balsors bibliája: Bibó szerint a XIX. századig a krízisekből való meddő kitörési kísérletek alkati torzulásokat hoztak, s a XX. században e görcsök és torzulások sodorták zsákutcába az országot. Utolsó műve, Az európai társadalomfejlődés értelme életművének szintézisét adja.

Írásai sem a Rákosi-, sem a Kádár-korban nem jelenhettek meg, külföldre sem mehetett, így neve a világban szinte ismeretlen. Feddhetetlen erkölcsössége és tudományos teljesítménye óriási hatással volt az ellenzéki értelmiség gondolkodására, a halála után szamizdatban kiadott Bibó-emlékkönyv az ellenzéki csoportok együttműködésével született.

Bibó István életműve, szelleme bekerült a köztudatba. 1990-ben posztumusz Széchenyi-díjat kapott, kitüntetés, iskola viseli a nevét, szobra 2005 óta áll a Duna-parton. Az ELTE Bibó István Szakkollégium névadója születésének centenáriumán Bibó-évet szervezett, amelynek során szakmai és közéleti programok keretében tisztelegnek életműve előtt. A Kossuth Klubban augusztus 7-én emlékeznek meg Bibó Istvánról az Asztali beszélgetések Kulturális Alapítvány szervezésében.