Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Ma már a béke üzenetét hordozza a doberdói csata

Ma már csak a béke és az országok közötti együttműködés fontosságának üzenetét hordozhatja az első világháborúban az Osztrák-Magyar Monarchia és az Olasz Királyság határán, Doberdónál vívott véres küzdelem - mondta a doberdói Magyar Kápolnában tartott megemlékezésen az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke.

Lomnici Zoltán emlékeztetett arra, hogy ma már az egykori harcoló felek, az olaszok, a szlovének és a magyarok barátként tekintenek egymásra.

Hende Csaba honvédelmi miniszter köszönetet mondott Olaszországnak, amiért lehetővé tették egy méltó emlékhely létrehozását, és részt vesznek annak gondozásában.

A második világháború óta Hende Csaba volt az első honvédelmi miniszter, aki tiszteletét tette Doberdóban. A pénteki megemlékezésen Hende - mint arról az MTI-nek beszámolt - köszönetet mondott "olasz barátainknak", amiért lehetővé tették egy ilyen méltó emlékhely létrehozását, és részt vesznek annak gondozásában is. "Ezzel azt is kifejezésre juttatják, hogy a halott katona immár nem ellenség, és minden nemzet a maga, parancsteljesítés közben, fegyverrel a kézben elesett, hősi halottait egyaránt tiszteletben tartja, ezért igenis illő, hogy kölcsönösen ugyanezt tegyük a másik nemzet fiaival" - fejtette ki a miniszter.

Berényi József, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke közölte: azt tervezik, hogy utakat szerveznek a Felvidékről a Kápolnához, hogy legyen alkalmuk megemlékezni az elesettekről azoknak, akik a nagyapjukat, dédapjukat veszítették el a doberdói csatatéren.

1916 augusztusában Doberdónál a magyar hadtörténet egyik legsúlyosabb csatájában mintegy 100 ezer katona vesztette életét.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×