Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Előzetesben marad Földesi-Szabó

Előzetes letartóztatásban marad az Egymásért-ügyben első fokon hét év szabadságvesztésre ítélt Földesi-Szabó László - tudta meg a Magyar Nemzet.

A napilap szombati száma ismerteti, hogy nemcsak az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kuratóriumi elnökének védője, a vádhatóság is házi őrizetet indítványozott, de a bíróság úgy döntött, hogy a gyanúsított rács mögött marad.

Berényi András ügyvéd a Magyar Nemzetnek különös fordulatként értékelte, hogy az első- és másodfokú bíróságok annak ellenére utasították el a kényszerintézkedés enyhítését, hogy azt nemcsak ő, hanem a Fővárosi Főügyészség, majd a Fellebviteli Főügyészség is indítványozta.

A táblabíróság azzal indokolta döntését: szabadlábon hagyása, illetve házi őrizetbe helyezése esetén fennáll a veszélye, hogy Földesi-Szabó szökéssel nehezítené az eljárás sikeres befejezését, és tavaly december 22-e óta (ekkor tűnt el ítélethirdetés közben a vádlott a tárgyalóteremből) nem álltak be olyan változások, amelyek alátámasztanák az indítványt.

A féléves bujkálás után a fővárosban május 18-án elfogott Földesi-Szabóval szemben akkor még a Nemzeti Adó- és Vámhivatal folytatott eljárást adócsalás gyanújával, majd az ügyet a Budapesti Katonai Ügyészség vette át. Az ügyészek minden addig keletkezett iratot államtitokká minősítettek, majd vélhetőleg nyomozási alku részeként az addigi terhelt az eljárás tanúja lett. Védője a Hír Televízió műsorában utalt arra, hogy a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati karát érintő kémbotrány nyomozását ügyfele vallomásai is segítették - olvasható a Magyar Nemzetben.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×