Infostart.hu
eur:
354.46
usd:
310
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

Lendvai Ildikó: Gyurcsány Ferenc nem fog némán a hátsó sorban ülni

A tervek szerint Gyurcsány Ferenc volt kormányfő aktív politikus, de nem első számú vezető lesz az áprilisi választások után - mondta Lendvai Ildikó az InfoRádió Aréna című műsorában. Az MSZP elnöke szerint Mesterházy Attilára fontos szerep vár a párton belül.

Gyurcsány Ferenc nem arra készül, hogy a választások után első számú vezetői szerepet töltsön be a pártban - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lendvai Ildikó, aki hozzátette: a volt miniszterelnök nem távozott és nem is távozik a politikából.

Az MSZP elnöke úgy véli, Gyurcsány Ferenc biztos, hogy nem az a képviselő lesz, aki a hátsó sorokban ül majd és nem szólal meg. Ez alkatától is idegen, és a szocialista párt sem engedheti meg magának ezt a luxust - fogalmazott. Mint mondta, a világ legnehezebb szerepe lehet volt miniszterelnöknek lenni, ami valószínűleg emberfeletti küzdelem.

A választás eredményétől függetlenül nemcsak miniszterelnök-jelöltet választottak Mesterházy Attila személyében, hanem megneveztek egy ígéretes fiatal politikust, akinek fontos szerepe lesz a pártban a jövőben, és biztos, hogy valamelyik erős és vezető pozíció vár rá - hangsúlyozta Lendvai Ildikó, aki szerint a párt kormányfőjelöltje kifejezetten jól és meggyőzően teljesít a kampányban.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×