Infostart.hu
eur:
363.39
usd:
323.35
bux:
144776.27
2026. október 16. péntek Gál

Szegedi Csanád: az alkotmányozást és a közbiztonságot kell erősítenie a Jobbiknak

Három fő területet, az alkotmányozást, közbiztonságot és munkahelyteremtést kívánja erősíteni a Jobbik Magyarországon - jelentette ki Szegedi Csanád, a párt EP-képviselője lakossági fórumon szombaton Kemecsén.

Ez az a három dolog, amely gyógyírt fog adni a nemzeti identitás sebeire, az erkölcsi és gazdasági válságra - fogalmazott a politikus.

Szegedi Csanád az általános iskola tornatermében megtartott beszéde elején tapsot kért a fórumra ellátogató mintegy százötven kemecseitől az Új Magyar Gárda sorfalban felállt tucatnyi tagjára. Ezt követően arról beszélt, hogy az elmúlt huszonkét évben a hatalmon lévő pártok "szétlopták az országot".

"Az ebből eredő gazdasági válság nem égből pottyant meseként érkezett meg az emberekhez, hanem ezért a politikus bűnözők kőkeményen megdolgoztak" - mondta a Jobbik EP-képviselője. A politikus szerint a válság alapvetően nem gazdasági természetű, kialakulásában az elmúlt hatvanöt év nagyban felelős, mert az ekkor regnáló elit mindent megtett azért, hogy ellopja az emberek nemzeti identitástudatát. Az EP-képviselő kifejtette: ebből kialakult egy identitás válság, amelyben a magyarok nem hitték el, hogy magyarok, a hatalom szemében pedig harmad-és negyedrangú emberré degradálódtak le.

A Jobbik EP-képviselőjét - aki kampánykörútja során Fehérgyarmatra és Vásárosnaményba is ellátogatott - beszéde során többször megtapsolta a zömmel középkorúakból álló közönség, de a fiatalabb korosztály tagjai és tucatnyi roma helybéli is ellátogatott a fórumra.

Szegedi Csanád utóbbiakhoz szólva elmondta, hogy a cigányság is vesztese lett a húsz éve tartó politikusi bűnözésnek, amely a rendszerváltás előtti társadalom megbecsült tagjaiból a mélyszegénységbe taszította őket. A Jobbik kormányra kerülése után az első intézkedése a politikusok elszámoltatása lesz, akik "a húsz évért húsz évet fognak kapni" - hangsúlyozta.

Vass Zoltán, a párt szabolcsi 5-ös számú választókerületének képviselőjelöltje arról beszélt, hogy meg kell szabadítani az embereket a pártok hazugságaitól, hogy ismét emelt fővel járhassanak. Ehhez az szükséges, hogy a választók a Jobbikra adják le a szavazatukat - tette hozzá a közgazdász végzettségű jelölt.

Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×