Infostart.hu
eur:
355.81
usd:
312.69
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Giró-Szász: A Jobbiknak nem érdeke, hogy hatékony és erős legyen az új kormány

A Századvég Alapítvány igazgatója szerint az új kormány politikai felhatalmazásától függ a Jobbik támogatottsága. Giró-Szász András az InfoRádiónak azt mondta: a radikális párt ezért mindenképpen a hatékony és jó kormányzás gátja lesz.

Világosan látszik, hogy a korábbi kétpólusú politikai rendszer a Jobbik megerősödésével a múlté - mondta az InfoRádiónak Giró-Szász András, aki hozzátette: az MSZP nemcsak a Fidesszel szemben definiálja magát, hanem az MDF-fel szemben is.

Ráadásul a szocialisták kampánya erősen koncentrál a Jobbikra - nem véletlenül, hiszen a közvélemény-kutatási adatok azt igazolják, hogy a korábbi szocialista bázisból jelentős társadalmi csoportokat tudott a Jobbik megszólítani. Vagyis az MSZP-ből három párt is táplálkozik: a Fidesz, a Jobbik és az MDF - hangsúlyozta a Századvég Alaptívány igazgatója, hozzátéve, a politikai palettáról kihalt SZDSZ-en is hárman osztozkodnak: az MSZP, az MDF és az LMP.

Úgy véli, nagy kérdés, hogy az új kormánynak milyen lesz a felhatalmazása, és azzal hogyan tud majd élni. Ha érdemi felhatalmazással cselekvő kormányzást tud végrehajtani, akkor ez sokkal inkább fogja uralni a közbeszédet, mint a pártpolitikusok által generált retorika.

A Jobbik jelenlegi társadalmi támogatottságát a rossz kormányzás hozta létre. Ha meg akarja őrizni ezt a támogatói bázist, akkor szembe kell mennie azzal, hogy hatékony és erős kormányzás legyen - emelte ki Giró-Szász András.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×