Infostart.hu
eur:
355.55
usd:
312.35
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Szili: A választások előtt tisztázni kell az őszödi ügyet

Szili Katalin decemberben levélben kérte az MSZP elnökétől, hozza nyilvánosságra a nemzetbiztonsági vizsgálat eredményét arról, hogyan került nyilvánosságra az őszödi beszéd. A volt házelnök az InfoRádiónak megerősítette a távirati iroda értesülését, és azt mondta: a beszéd megtépázta a baloldal hitelességét.

Lesz alap a gyanúsítgatásra, amíg nem lehet tudni, ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet - mondta az InfoRádiónak az Országgyűlés volt szocialista elnöke, aki két hónapja levélben kérte az MSZP elnökségétől, illetve a frakcióvezetőtől, hogy kezdeményezze a Nemzetbiztonsági Hivatal az ügyben készült vizsgálatának teljes nyilvánosságra hozatalát.

Szili Katalin szerint hozzátette: a célja az volt, hogy a párt elnöksége foglalkozzon a kérdéssel, hiszen közelednek a választások, ezt az ügyet pedig még nem sikerült lezárni.

A politikus hangsúlyozta: a beszéd és annak kiszivárgása az MSZP elhiteltelenedéséhez vezetett, megtépázta a baloldal hitelességét, a közvélemény pedig úgy véli, hogy a pártban árulók vannak.

Azzal, hogy az ügyet még mindig nem tisztázta a párt, lehetőséget ad arra, hogy támadják a Gyurcsány Ferencet és Lendvai Ildikót kritizáló szocialista politikusokat - fűzte hozzá a Szövetség a Jövőért mozgalom elnöke.

Arra a felvetésre, hogy Gyurcsány Ferenc egy múlt heti lakossági fórumon a beszéd kiszivárogtatása kapcsán azt mondta, elárulták, Szili Katalin úgy reagált: ha valaki árulóról beszél, annak legyen bátorsága kimondani, kire gondol.

A Magyar Rádió 2006. szeptember 17-én, internetes honlapján a tette közzé a birtokába jutott hangfelvételt, amely a május 26-án Balatonőszödön tartott MSZP-frakcióülésen készült. Gyurcsány Ferenc a zárt körben elhangzott beszédében - helyenként durva szavakkal - a frakciót a változtatások szükségességére akarta rádöbbenteni, az államháztartás rendbetételéhez elengedhetetlen gazdasági kiigazítások és a reformok elindításához, végigviteléhez próbálta megnyerni, és önkritikusan beismerte: a kormány "végighazudta" az elmúlt másfél-két évet.

A beszéd kiszivárgása után zavargásokba is torkolló utcai tüntetéssorozat kezdődött. Budapesten, szeptember 18-án a Magyar Televízió székháza előtt súlyos összecsapások voltak, a tüntetők gyújtogattak, romboltak. A tüntetéshullám a Kossuth téren folytatódott, és heteken át tartott.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Magyarországon Európán belül is jelentősen alacsonyabbak a gyógyszerárak, és ezért nagyon sok új gyógyszer nem kerül be a magyarországi piacra – figyelmeztetett az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. Szalóki Katalin az InfoRádióban azt mondta, azonnali beavatkozásra lenne szükség, amit főleg az amerikai árpolitika okozta globális sokkhullámok és az itthon tapasztalható kettős szorítás indokol.

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×