Infostart.hu
eur:
363.64
usd:
314.83
bux:
148286.71
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Tiltakozó demonstrációt tartottak az őssejtbotrány miatt

Több civil szervezet és orvos tartott tiltakozó demonstrációt Budapesten az őssejt-botrány miatt; mintegy másfél tucatnyian vettek részt rajta.

Az Alfa Szövetség és a Pacem in Utero Egyesület szervezésében a Vértanúk terén felszólalt Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke, aki kifejtette: a rendezetlen jogi szabályozás vezetett oda, hogy az őssejtügy kialakulhatott.

Mint mondta, azért szólalt fel a rendezvényen, mert egy olyan országnak, amely az Európai Unió tagja, a lakosságnak mindenkor megfelelő egészségügyi ellátást kell biztosítani, ami "ma Magyarországon nincs meg".

A politika ahelyett, hogy a "hivatásrendeket", a szakmai köztestületeket maga mellé emelné, "pitiáner bosszú áldozatává teszi" azokat. Ez oda vezet, hogy nem tudnak rendet tartani, etikai magatartást vizsgálni, garantálni - mondta a MOK elnöke utalta a kötelező kamarai tagság eltörlésére.

Papp Lajos szívsebész felszólalásában gyalázatos emberkísérletnek nevezte az abortált magzatokból nyert őssejtek beültetését. "Ezen kísérleteknek semmi más célja nem volt, mint a pénzéhes emberek pénzszerzési lehetősége" - fogalmazott. Mint mondta, azok az orvosok, akik részt vettek ezekben a beavatkozásokban, a gyógyításba vetett bizalmat vették el az emberektől.

Jobbágyi Gábor, a Pacem in Utero Egyesület elnöke azt mondta, a magyar egészségügy legsúlyosabb bűncselekményét követték el az őssejtügybe keveredett orvosok.

A Budai Központi Kerületi Bíróság nemrég előzetes letartóztatásba helyezett négy, őssejtkezeléssel
kapcsolatban meggyanúsított embert: egy amerikai, egy ukrán és két magyar állampolgárt. Utóbbiak egyike Seffer István orvos. A gyanú szerint egy őssejtkutató labor és egy magánklinika szervezésében végeztek őssejtkezeléseket 2007-től. Az érintettek egy-egy kezelésért általában 25 ezer amerikai dollárt vagy 5 millió forintot fizettek.

Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) emberi test tiltott felhasználása miatt folytat eljárást. A rendőrség szerint a gyanúsítottak több helyszínen is végeztek illegális őssejtkezelést, miközben az ezt alkalmazó cégnek csak őssejt tárolására volt engedélye, értékesítésre és beültetésre nem.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével

Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével

A miniszterelnök napirend előtt felszólalásával kezdődött meg az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése. Baka András az egyedüli hivatalos államfőjelölt, akit kedden meg is választhatnak, hétfői adat szerint rekordtöbbletet hozott a költségvetés júliusban, távozhat a legfőbb ügyész, újra itt a hőségkupola, elindulhat hétfő este még egy turbina a paksi atomerőműben – volt miről beszélnie Magyar Péternek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Tisza-kormány: Magyar Péter kormányzati fordulatot ígért, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Tisza-kormány: Magyar Péter kormányzati fordulatot ígért, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. Napirend előtti felszólalásában a kormány a tisztítótűz hadművelet folytatását ígérte az energetikai hivatalokban, valamint arról beszélt, hogy újjá kell építeni a közigazgatást, hogy felkészült legyen a veszélyhelyzetekre. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása. Orbán Viktor jövője is eldőlhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×