Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Összefüggés van a legutóbbi romagyilkosságok között

Összefüggés van az elmúlt időszakban történt romák elleni, halálos áldozatokat is követelő hét támadás között - mondta Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője. A tatárszentgyörgyi kettős gyilkossággal kapcsolatban fegyelmi eljárást indít a Pest megyei rendőrfőkapitány két helyszínelő rendőrével szemben.

Feltehetően azonos elkövetői kör gyanúsítható az eddigi hét Molotov-koktélos és fegyveres támadásokkal, így valamiféle sorozattal állunk szemben - mondta Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója a nemrég történt nagy sajtóvisszhangot kiváltó bűncselekményekről rendezett sajtótájékoztatón.

A dandártábornok a tatárszentgyörgyi kettősgyilkosságot is ezen esetek közé sorolta. Hozzátette a rendőrség feltételezései szerint a korábbi, nagyrészt roma családok ellen elkövetett támadásokkal 2-3, terepjáróval járó férfi gyanúsítható. 

Petőfi Attila szerint az elkövetés helyét az elkövetők úgy választották meg, hogy lehetőleg kisebb községek szélső településsori házait érte a támadás, az esti, kifejezetten az éjszakai órákban.

Ehhez természetesen valamiféle terepszemle, terepfelmérés mindenképpen szükséges volt, és a lőfegyverek, vadászfegyverek használatában jártas személyek követték el a cselekményeket."

A fegyverek típusáról, számáról, konkrétumot a nyomozás érdekeire hivatkozva Petőfi Attila semmit nem mondott, csak annyit, hogy a hét helyszínen több fegyver mozgott.

Ármos Sándor, Pest megyei rendőrfőkapitány a tatárszentgyörgyi kettős gyilkossággal kapcsolatban elmondta, hogy a helyszínelő rendőrök szakmai hibát követtek el, mikor a szemlét nem terjesztették ki a ház környékére, így nem találták meg például a háztól néhány méterre lévő töltény-hüvelyeket. Emiatt, a dandártábornok fegyelmi eljárást rendelt el, szakszerűtlen munkavégzés indokával, a forró nyomos parancsnok, és a helyszíni szemle bizottság vezetője ellen.

A kiskunlacházi ügy kapcsán - amely során tavaly novemberben egy 14 éves kislányt öltek meg a település művelődési háza közelében lévő ligetben - a rendőrfőkapitány elmondta: az ügyben eddig 347 személyt hallgattak ki, 97 személytől vettek DNS mintát, ám 28 mintát még vizsgálnak. Emellett 12 poligráfos vizsgálatot is végeztek, ez idáig eredménytelenül.

Bolcsik Zoltán Veszprém megyei rendőrfőkapitány szintén fegyelmi vizsgálatot rendelt el, azon rendőrök ellen, akik a Cozma-gyilkosság után a Patrióta bárban intézkedtek. A főkapitány a fegyelmi eljárás elrendelésének pontos okáról nem beszélt, csupán annyit mondott, hogy a "gyorsasággal voltak bajai". Hangsúlyozta azonban, hogy nem állapított meg súlyos fegyelemsértést. Magáról a nyomozásról Bolcsik Zoltán csupán annyi újdonságot tudott elmondani, hogy eddig 150 főt hallgattak ki tanúként, a nyomozás pedig továbbra is nagy erőkkel folytatódik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Újabb áfacsökkentésről indul kormányzati egyeztetés

Újabb áfacsökkentésről indul kormányzati egyeztetés

A gyógyászati segédeszközök forgalmazói azonnali áfacsökkentést és a 26 éve változatlan támogatási rendszer teljes átalakítását sürgetik az ágazatot sújtó működési válság miatt. A szakmai szervezetek javaslata szerint az áfa 27-ről 5 százalékra mérséklése jelentősen csökkentené a betegek terheit. Mivel az állami egészségbiztosító is felismerte a korszerűtlen szabályozás felülvizsgálatának szükségességét, napokon belül megkezdődhetnek az érdemi egyeztetések - számolt be a Népszava.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×