Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Oszkó: Az elaprózott lépéseknek is lehet dermesztő hatása

A munkáltatói járulékterheket idén 5 százalékponttal, jövőre további 3 százalékponttal, majd 2011-ben még 2 százalékponttal javasolja csökkenteni a Reformszövetség. A 18 százalékos személyi jövedelemadó felső határát pedig már 2009-ben évi 5 millió forintra emelné a szövetség a jelenlegi 4 százalékos különadó megszüntetése mellett - fejtette ki Oszkó Péter, a Reformszövetség adó-, és járulék munkacsoportjának vezetője. A Deloitte Magyarország elnök-vezérigazgatója a kormányfői reakcióra azt mondta: a kicsi lépéseknek is dermesztő hatása lehet társadalmilag.

Lehet, hogy a Reformszövetség által javasolt szigorúbb költségvetési politika rövid távon több konfliktust okoz, de sokkal vaskosabb társadalmi konfliktusok elkerüléséhez járul hozzá - mondta az InfoRádiónak Oszkó Péter, a Deloitte Magyarország elnök-vezérigazgatója.

A Reformszövetség adó-, és járulék munkacsoportjának vezetője Gyurcsány Ferenc szavaira reagálva azt közölte: a túlzottan elaprózott, kicsi lépéseknek is dermesztő hatása lehet társadalmilag, és olyan pályára állítja az országot, ami még nagyobb társadalmi kockázatokkal jár. A kormányfő szombaton azt mondta: imponáló a Reformszövetség gazdaságpolitikai csomagja, de javaslataik társadalmi hatása időnként dermesztő.

Oszkó Péter kiemelte: csökkenteni kell a foglalkoztatás adóterhelését, ugyanis az nem járja, hogy Magyarországon kerül a legtöbb pénzbe felvenni egy alkalmazottat. A Reformszövetség 5 százalékponttal mérsékelné az idén a munkáltatói járulékterheket; a csökkentés jövőre további 3, majd 2011-ben még 2 százalékpont lenne. Az összesen 10 százalékpontos csökkentéssel kerülnénk arra a szintre, ami Csehországban és Lengyelországban van - tette hozzá.

Az adó- és járulékprogramért felelős munkacsoport vezetője szólt arról is, hogy a 18 százalékos személyi jövedelemadó felső határát már ebben az évben évi 5 millió forintra emelnék a jelenlegi 4 százalékos különadó megszüntetése mellett.

A munkáltatói járulékcsökkentés ellentételezéseként a program 2010-tol ajánlja a tételes egészségügyi hozzájárulás emelését a jelenlegi 1.950-rol 5.000 forintra, a 20 százalékos általános forgalmi adót pedig átmeneti jelleggel 24 százalékra növelnék - hangsúlyozta.

Oszkó Péter kiemelte: az átalakított szja-terhelést már 2009-ben kiegészítheti az értékalapú ingatlanadó, amely a 30 milliónál értékesebb lakóingatlanokat terhelné, az értékhatár alatti ingatlanoknál maradna az ingatlanadózás jelenlegi gyakorlata.

A javaslat szerint a társasági adó 2 százalékponttal 18 százalékra emelkedne úgy, hogy a kis- és középvállalkozói (kkv) szektorra kivetett nyereségadó 10 százalék maradna. Oszkó Péter szerint szükség van a kedvezményrendszer fenntartására és az egyéb adónemek kivezetésére, mert így az effektív adóterhelést 30 százalék felett tartják.

A kormány átcsoportosító javaslata adóemelést tartalmaz, mert a különadó megszüntetésével kevesebb maradna a vállalkozásoknál, mint amennyit a társasági adó emelés miatt be kell fizetni - közölte a Deloitte elnök-vezérigazgatója.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×