Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Az SZDSZ politikai konszenzust sürget a Reformszövetség programjához

Politikai megegyezést sürget a Reformszövetség programjának támogatása érdekében az SZDSZ elnöke. Fodor Gábor úgy fogalmazott: a szervezet elképzelései alkalmasak lehetnek a válság érdemi megoldására, ezért arra kéri a miniszterelnököt, ennek alapján alakítsa át korábban ismertetett terveit. A szabaddemokrata politikus az ország érdekében Orbán Viktortól, a Fidesz elnökétől is támogatást vár az ügyben.

Fodor Gábor a kormányfő szombati kijelentésére utalva úgy vélte: nem a javaslatoknak, hanem a kormányzat cselekvőképtelenségének lesz rémisztő társadalmi hatása.

Az MDF is támogatja a Reformszövetség válságkezelő és növekedésösztönző programját, amely Dávid Ibolya, a párt elnöke szerint sok hasonlóságot mutat az általuk korábban javasoltakkal.

A Reformszövetség 5 év alatt összesen 2300 milliárd forinttal csökkentené a kiadásokat és a többi között 5 százalékponttal mérsékelné az idén a munkáltatói járulékterheket.

A 18 százalékos személyi jövedelemadó felső határát már ebben az évben évi 5 millió forintra emelnék a jelenlegi 4 százalékos különadó megszüntetése mellett, a 20 százalékos általános forgalmi adót pedig átmeneti jelleggel 24 százalékra növelnék.

Gyurcsány Ferenc imponálónak, de társadalmi hatását tekintve esetenként rémisztőnek nevezte a javaslatokat, ugyanakkor azt is hangsúlyozta: az elképzelések azt mutatják, hogy az általa ismertetett válságkezelő intézkedéseknek jó az iránya.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×