Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Török Gábor: Drámaian megváltozhat a magyar politika

Török Gábor elemző, a Vision Consulting igazgatója elképzelhetőnek tartja, hogy az MSZP - olasz mintára - szorosan és deklaráltan együttműködik majd az SZDSZ-szel és az MDF-fel. Szerinte nemcsak a kormány, de az ellenzék is bénultan áll a gazdasági válsághoz. Éppen ezért hamarosan a magyar politika nagyon jelentősen megváltozik majd.

Török Gábor politikai elemző szerint kevés esély van arra, hogy a Fidesz, a KDNP, az MDF és az SZDSZ együtt oszlassa fel a parlamentet, mert mint mondta, a kis pártokban van annyi dezertőr, hogy ne legyen meg a többség ehhez. Az InfoRádió Aréna című műsorában hozzátette: az MDF-nek és az SZDSZ-nek politikailag jelenleg nem érdeke a feloszlatás, mivel jó eséllyel nem kerülnének be az új Országgyűlésbe.

A szocialisták pedig, ha maguk számára okot tudnának is mondani, miért járuljanak hozzá egy ilyen döntéshez, a nyilvánosság előtt nehezen tudnák megindokolni azt. Az elmúlt években ugyanis határozottan kiálltak azon álláspontjuk mellett, hogy az ország számára a legfontosabb a stabilitás, egy előrehozott választás pedig nem egyezik a magyar demokrácia érdekeivel.

Az SZDSZ eközben nehéz helyzetben van. Miközben eljátszik az előrehozott választás gondolatával, kényszerpályán mozog. És eközben az válik egyre valószínűbbé, hogy a párt nem távolodni fog a szocialistáktól, hanem egyre közeledni. Török Gábor szerint az sem kizárt, hogy ha a szabad demokraták kudarcot vallanak a júniusi európai parlamenti választásokon, akkor a jövőre esedékes országgyűlési választásokon együttműködést kötnek az MSZP-vel, ennek keretében pedig akár közös listát is állíthatnak.

Az elemző a válság kapcsán arra mutatott rá: a politika rövid időn belül sokat fog változni, ezt pedig a válság fogja kikényszeríteni. A magyar politikának eddig nem volt sajátja az őszinte beszéd, ám elképzelhető, hogy a gazdasági viszonyok felülírják a politikai érdekeket.

Mint mondta, az ország egy olyan helyzet felé halad, ahol már a pártok számára sem a politikai racionalitás, saját támogatottságuk megőrzése lesz a kérdés, hanem a mély válság, az államcsőd elkerülése.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×