Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Csaba László: A bizalomhoz program és választói felhatalmazás kell

Nem összehangolt a kormány válságkezelő intézkedéscsomagja - mondta az InfoRádiónak Csaba László. A közgazdász szerint a tervek csak kismértékű változtatást hoznak majd a gazdaságban. Inkább bizalomerősítő intézkedésekre lenne szükség - tette hozzá.

Ötletroham - így jellemezte az InfoRádiónak Csaba László közgazdász a kormány válságkezelő intézkedéscsomagját, amelynek kiszivárogtatott részleteiről több médium is beszámolt. Kifejtette: az elképzeléseknek van ésszerű magvuk, de nincsenek összehangolva, és a tervek csak kismértékű változást hoznak a gazdaságban.

Nem rajzolódik ki, hogy az adócsökkentés vagy a kisebb állam felé haladnánk-e az intézkedésekkel, csak teherátrendeződés látható - emelte ki a közgazdász a Hankiss Elemér és Heltai Péter által szerkesztett Münchhausen báró kerestetik című könyv bemutatóján. Csaba László szerint felmerül a kérdés, hogy nem kerül-e többe a leves, mint a hús.

Az évközi változás minden vállalkozást elbizonytalanít - hangsúlyozta a közgazdász, aki szerint bizalomerősítő intézkedésekre lenne szükség, például arra, hogy az adótörvények legalább egy éven keresztül változatlanok maradjanak, vagy a költségvetés alapvetően ne változzon, mivel ez biztosítja a gazdálkodási biztonságot.

Csaba László kiemelte: bizalmat teremteni azzal lehetne, ha lenne valakinek programja a következő 3-4 évre, és mindennek végrehajtásához felhatalmazást kapna a választóktól.

A közgazdász elmondta, egyetért a könyv egyik szerzőjével, aki úgy fogalmaz, ha valaki a jelenlegi helyzetet akarja stabilizálni, az a válságot stabilizálja.

A Münchhausen báró kerestetik című könyvben 83 szerző fejtette ki véleményét. A kötet szerzői között van mások mellett Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, Demján Sándor vállalkozó, Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke, Sárközy Tamás professzor, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia jelenlegi és Vizi E. Szilveszter, az Akadémia korábbi elnöke.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza – jelentette be a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton. A kormányfő arról is beszélt, hogy a vállalásuknál is szigorúbb vagyonadó jöhet és elmondta, hogy csökkenni fognak az orvosi várólisták.

Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Ennél kínosabb talán nincs is az adatlopások történetében: egy hackercsoport feltörte az internetes kalózok után nyomozó FBI rendszerét, és azt állítja: az összes ügynök neve, címe és nyomozása a birtokába jutott. A támadók bizonyítékként megosztották 22 ember adatait.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×