Infostart.hu
eur:
366.08
usd:
321.83
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Bőkezűen búcsúzik férjétől Madonna

Becsült vagyonának húsz százalékával - vagyis az eddig sejtett összeg kétszeresével - engedte útjára volt férjét Madonna.

Az ötvenéves amerikai énekesnő és a nála tíz évvel fiatalabb filmrendező, Guy Ritchie nemrég jelentette be - megerősítve több hónapnyi sajtóhíresztelést -, hogy az utóbbi időben már igen viharos házasságuk, nem egészen nyolc évvel a romantikus skóciai esküvő után, végképp zátonyra futott. A válás, gyorsított eljárással és különösebb felhajtás nélkül, a múlt hónap végén már le is zajlott a londoni felsőbíróságon.

Azóta is találgatások tárgya volt ugyanakkor, hogy a szupersztár mennyi útravalóval búcsúzik Ritchie-től; a legutóbbi londoni sajtóértesülés 32 millió fontról (10 milliárd forintról) szólt.

A BBC jelentése szerint azonban Madonna szóvivője közölte, hogy a tényleges összeg megközelítheti ennek a kétszeresét is. Liz Rosenberg a pontos összeget nem árulta el, de úgy fogalmazott, hogy a végleges megállapodás "50-60 millió font között" jár.

Ez nem mind készpénz: a juttatásban benne van egyebek mellett a Wiltshire grófságbeli, 20 millió font értékű Ashcombe House kastély és az ezt körülölelő birtok, amely teljesen egészében Ritchie birtokában marad.

Ha az 50-60 millió fontos sáv felső határa az igaz, az azt jelenti, hogy Madonna saját vagyonának 20 százalékáról mondott le volt férje javára.

A The Sunday Times által a brit pénzarisztokrácia felső ezréről évente közzétett lista idei kiadása szerint az énekesnő 300 millió fontot (több mint 90 milliárd forintot) tudhat magáénak.

Előre megegyeztek

A sztárpár már az esküvő előtt írásos egyezséget kötött arról, hogy válás esetén Ritchie ebből egy pennyre sem jelent be igényt, de az a házasság összeomlásának híre óta közismert volt, hogy Madonna nem fogja egyetlen penny nélkül elengedni egykori házastársát.

Ritchie egyébként akkor sem maradt volna földönfutó, ha nem kap semmit: saját vagyonát 30 millió fontra becsülik bennfentesek.

Közös gyermekük, a nyolc éves Rocco, valamint Madonna 12 éves kislánya, Lourdes és az Afrikából örökbefogadott David neveléséről és láthatásáról később születik végleges döntés. Korábbi londoni sajtóhírek szerint Rithcie legalább Roccót szeretné Londonban tartani, Madonna azonban állítólag ragaszkodik ahhoz, hogy a gyerekek nála maradjanak.

Madonna válásának ára mellett szinte eltörpül az az összeg, amelyet Sir Paul McCartney fizetett ki viharos botrányok közepette kihajított exnejének az év elején. Heather Mills hírek szerint eredetileg 125 millió fontot követelt a Beatles volt basszusgitárosának hivatalosan 400 millió fontra (több mint 120 milliárd forintra) becsült vagyonából, ám Sir Paul végül 24,3 millió font kifizetési kötelezettséggel megúszta a házasság felbontását.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×