Infostart.hu
eur:
365.3
usd:
321.27
bux:
150945.35
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Elvesztette az állását? Ne reménykedjen!

A pénzügyi, gazdasági válság nyomán valósággal befagyott az álláspiac - mondta az InfoRádiónak Fröhlich Péter, a személyzeti tanácsadással és kiválasztással foglalkozó P & Bert ügyvezető igazgatója. A szakember ugyanakkor felhívta a figyelmet: több cég mindezt arra használja, hogy minőségi cseréket hajtson végre.

Befagyott az álláspiac: jelentősen lecsökkent az állásajánlatok száma a közvetítő, toborzó vagy direkt kereséssel foglalkozó cégeknél és az ilyen témájú portálokon is - mondta az InfoRádiónak a P & Bert Management Consulting Group Kft. ügyvezető igazgatója.

Ebből arra lehet következtetni - tette hozzá Frölich Péter -, hogy a magyarországi multinacionális vállalatok egy része elbocsátással vagy a termelés visszafogásával reagált a pénzügyi válságra, más részük pedig létszámstopot hirdetett és a távozó dolgozók helyére sem vesz fel újakat.

A szakértő szerint a válság felnagyítja a különbségeket, így azok munkája, akik a jelenlegi helyzetben is tudnak eredményesen dolgozni - például a kereskedelemben most, a szűkülő piacon is képesek hozni az elvárt számokat -, jelentősen felértékelődik.

A válság pozitív hozadéka a minőségi szelekció lehet: harc indult azokért a szakértőkért, akik közismerten jó munkát végeznek, amelyben nemcsak az őket megszerezni, hanem a megtartani vágyó cégek is részt vesznek - mondta a P & Bert személyzeti tanácsadó cég ügyvezető igazgatója.

Kapkodnak a műszaki végzettségűekért

Tóth István János, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének főmunkatársa az InfoRádiónak elmondta: az év első három hónapjában készült kutatás szerint stabil volt a kereslet a diplomás pályakezdők iránt, bár akkor a cégvezetők még nem tudták, hogy pénzügyi válsággal kell majd szembenézni. Hozzátette: a krízis hatásai a legkevésbé a felsőfokú végzettséggel rendelkezőket érintik majd.

A műszaki végzettségűek, informatikusok után szinte kapkodnak a vállalkozások, de közgazdászként, pénzügyi szakemberként is jó esély van az elhelyezkedésre. Viszonylag rosszabb helyzetben vannak ugyanakkor a jogászok, marketingesek és a PR-szakemberek - magyarázta Tóth István János.

Az intézmények "presztízslistájának" élén akárcsak tavaly, úgy idén is a nagy egyetemek állnak: a gazdasági és társadalomtudományi képzés tekintetében a legelőkelőbb helyeket a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Gazdasági Főiskola, illetve a Budapesti Műszaki Egyetem foglalja el. A műszaki informatika területén a Budapesti Műszaki Egyetem karai vezetnek, de a Miskolci Egyetem gépészmérnöki és informatikai kara is jó eredményt ért el - közölte a szakértő.

A friss diplomások kezdő fizetése nagyon eltérő lehet attól függően, hogy milyen szakon végeztek: az informatikusok, programozók akár bruttó 270, míg a vegyészmérnökök 230 ezer forintot is kereshetnek. A lista végén például a mezőgazdasági mérnökök, turisztikai és vendéglátóipari munkatársak állnak 135 ezer forinttal - jegyezte meg Tóth István János.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter fontos bejelentést tett, miután találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban

Magyar Péter fontos bejelentést tett, miután találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban

Magyar Péter meghívta XIV. Leó pápát egy magyarországi látogatásra. A Tisza-kormány átvizsgálja, majd folytatja a Hungary Helps programot – mondta a miniszterelnök, miután találkozott a pápával, majd plenáris tárgyaláson vett részt Paul Richard Gallagher érsekkel, a Vatikán Államtitkársága államközi kapcsolatokért felelős titkárával és Fabio Salerno magyar ügyekért is felelős szentszéki diplomatával.

Hétfőn szavaz a legfőbb ügyészről is az Országgyűlés

Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett jövő hétfőre Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője. A parlamenti honlapon szereplő indítvány szerint az Országgyűlés ekkor szavazna a Baka András által javasolt legfőbb ügyészről, Szathmáry Zoltánról, valamint Hankó Balázs (Fidesz), Seszták Miklós (KDNP), Gurzó Mária (Tisza) és Magyar Péter miniszterelnök mentelmi jogáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Tisza-kormány: ma fogadja a pápa Magyar Pétert, a bírósági eljárások gyorsításáról egyeztetett a kormány

Tisza-kormány: ma fogadja a pápa Magyar Pétert, a bírósági eljárások gyorsításáról egyeztetett a kormány

Csütörtökön vatikáni látogatást tett Magyar Péter: a miniszterelnököt délelőtt magánaudiencián fogadta XIV. Leó pápa, ezt követően pedig Pietro Parolin bíborossal, a Szentszék diplomáciai és kormányzati vezetőjével is tárgyalt. Itthon a politikai napirenden inkább a kormány és ügyészség közti konfliktus, valamint a képviselők mentelmi jogának ügye lehet, a kormányzati munka pedig új energetikai programok és egy friss oktatási stratégia elkészítése körül forog. Eközben a bírósági eljárások kiszámíthatóságának, gyorsaságának és hatékonyságának növeléséről egyeztetett az Igazságügyi Minisztérium vezetése az Országos Bírósági Hivatal elnökével, valamint a törvényszékek vezetőivel. A csütörtöki közéleti fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×