Infostart.hu
eur:
353.66
usd:
305.68
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő

Az igazságszolgáltatási tanács támogatja Sólyom jelöltjét

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács ülésén a tagok többsége támogatta Sólyom László köztársasági elnök jelöltjét, Havasiné Orbán Máriát a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára.

A tanácsnak törvényben meghatározott jogköre és feladata az előzetes véleménynyilvánítás a Legfelsőbb Bíróság elnökének tisztségére jelölt személyről. A testület szabályozása szerint erről a tagok zárt ülésen, titkos szavazással határoznak.

Sólyom László köztársasági elnök a múlt héten mutatta be főbírójelöltjét, Havasiné Orbán Máriát. Az államfőnek azért kellett ismét főbírót jelölnie, mert az Országgyűlés május 26-án nem választotta meg előző jelöltjét, Baka Andrást.

A Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, Lomnici Zoltán hatéves megbízatása június 24-én járt le. Havasiné Orbán Mária jelöléséről eddig csak az SZDSZ nyilvánított véleményt: Hankó Faragó Miklós képviselő azt mondta, hogy pártja támogatja a megválasztását.

A többi párt hivatalosan még nem nyilatkozott. Az új főbírót az államfő jelöli, és az Országgyűlés választja meg kétharmados többséggel. Az Országgyűlés elnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy a parlament várhatóan december 8-án szavaz a jelöltről.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×