Infostart.hu
eur:
362.15
usd:
316.42
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

A nap legfontosabb hírei

Egy átfogó társadalmi-gazdasági megállapodás, a nemzeti felemelkedés programjának megalkotását várja a miniszterelnök az általa javasolt nemzeti csúcsértekezlettől. Gyurcsány Ferenc elmondta: szeretné, ha a fórum egyebek mellett javaslatot tenne az euró magyarországi bevezetésének dátumára, egy középtávú bérmegállapodásra, a nyugdíjrendszer átalakításának középtávú lépéseire és a szociális rendszer megújítására.

A kormányfő az MSZP szombati, rendkívüli kongresszusán jelentette be, hogy nemzeti csúcsértekezlet összehívását kezdeményezi a pénzügyi válság kezelésével összefüggésben. Gyurcsány Ferenc tervei szerint a munkában a közjogi méltóságok, a frakciók, az országgyűlési bizottsági vezetők, az önkormányzati szövetségek, a szakszervezetek, a munkaadók képviselői valamint szakértők vennének részt. Közben Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője azt mondta: pártja szerint a miniszterelnök és a kisebbségi kormány sem megoldani, sem felfogni nem képes a nemzetközi pénzpiaci válság és annak hatásának súlyosságát. Úgy fogalmazott: nincs idő arra, hogy néhány hét múlva hívjanak össze egy konferenciát és majd hónapok múltán kialakuljon valamilyen program. Hangsúlyozta: azonnali döntésekre van szükség, hiszen a helyzet szinte óráról órára változik. A fórumot egy-két héten belül hívnák össze. A parlamenti pártok közül eddig az MSZP, az SZDSZ és az MDF jelezte, hogy jelen lesz a nemzeti csúcsértekezleten; a Fidesz és a KDNP a meghívó kézhez vétele után dönt.

A Kopint-Tárki is rontott előrejelzésén

A korábban tervezett 3 százaléknál kisebb jövő évi GDP-növekedés várható Magyarországon - közölte a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója. Palócz Éva azt mondta: a kormánynak csökkentenie kell a kiadásokat, hiszen becslések szerint 1 százalékponttal kisebb növekedés 60-80 milliárd forint bevételkiesést jelent. Hozzátette: gazdaságkutatók úgy vélik, hogy a kiadások visszafogása érdekében elképzelhető az állami szféra bérbefagyasztása, és a 13-ik havi illetmény felfüggesztése is. Palócz Éva emlékeztetett arra: a Kopint-Tárki már szeptember végén is mindössze 2,2 százalékos GDP-növekedési prognózist adott 2009-re.

... és a londoni elemzők is

Folyamatosan rontják a közép- és kelet-európai gazdaságokra, köztük Magyarországra adott növekedési előrejelzéseiket a londoni befektetési elemzők a visszaeső euróövezeti kilátások miatt. A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési részlege például úgy látja, hogy Közép-Európa a recesszió szélére került. A cég a Magyarországra eddig érvényben tartott, 2 százalékos idei GDP-növekedési prognózisát 1,8 százalékra, a jövő évre szóló, eredetileg szintén 2 százalékos előrejelzést 1 százalékra rontotta.

Újabb bankkonszolidációt tervez a brit kormány

Londoni lapértesülés szerint a brit kormány várhatóan többségi tulajdonba veszi a legnagyobb brit bankokat, hogy megakadályozza a pénzügyi szektor összeomlását. A Sunday Telegraph emlékeztetett arra: a kabinet már a hét közepén bejelentette, hogy a brit nagybankok és lakástakarék-szövetkezetek összesen 50 milliárd font költségvetési tőkeforráshoz juthatnak. A lap úgy tudja: Gordon Brown miniszterelnök akár a teljes brit bankrendszer államosítására is rákényszerülhet. Közben Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány részvényvásárlásba kezd a jövő héten; a tervek szerint több milliárd dollárt költenek arra, hogy felélesszék a helyi tőzsdéket, ahol pénteken szünetelt a kereskedés.

Helyén van az olajár

Az OPEC soros elnöke szerint a jelenlegi világpiaci olajár már a tényleges kereslet-kínálatot tükrözi, miután a piacokról kivonultak a spekulánsok. Sakib Helil az olajtermelő országokat tömörítő szervezet november közepére összehívott rendkívüli miniszteri ülésével összefüggésben elmondta: elsősorban a várható olajpiaci túlkínálattal és a romló globális pénzpiaci helyzettel foglalkoznak majd. Közben az iráni olajügyi miniszter bejelentette, hogy a novemberi ülésen az OPEC termelésének a csökkentésére tesz javaslatot. A kőolaj ára mintegy a felére esett a július elején beállított csúcs óta.Gyorshajtás okozta Jörg Haider halálát

Kétszeresen túllépte a megengedett sebességet Jörg Haider karintiai tartományi elöljáró, aki szombaton halt meg egy autóbalesetben. A klagenfurti ügyészség közlése szerint az 58 éves politikus a baleset pillanatában óránként 142 kilométeres sebességgel száguldott kocsijával, miközben azon az útszakaszon legföljebb 70 kilométerrel lehet haladni. Jörg Haider, a Szövetség Ausztria Jövőjéért párt vezetője egy rendezvényről tartott hazafelé kocsijával, amikor egy előzés után letért az útról és egy betonoszlopnak csapódott.

Észak-Korea folytatja az atomerőműje leépítését

Észak-Korea folytatja a jongbjoni atomerőmű működésképtelenné tételét. Ezt a phenjani külügyminisztérium jelentette be, miután az Egyesült Államok szombaton közölte: leveszi a távol-keleti országot a terrorizmust támogató államok listájáról. Phenjan elfogadta a nukleáris létesítményeinek ellenőrzésére kidolgozott washingtoni tervet, és arra is ígéretet tett, hogy külföldi szakértők mintákat vehetnek és vizsgálatokat végezhetnek a kommunista állam összes bejelentett nukleáris létesítményében.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×