eur:
401.85
usd:
364.32
bux:
73267.59
2024. október 4. péntek Ferenc

Idén eltörölhetik a vízumkényszert az amerikai nagykövet szerint

Az Egyesült Államok budapesti nagykövete szerint az amerikai törvényhozás az év végéig megszüntetheti a vízumkényszert a magyarok számára. April Foley egy kerekasztal-beszélgetésen azt mondta: az amerikai elnökválasztási kampányban nem a pénz, hanem a biztonság ígérete dönt majd.

George Bush elnöki mandátumának lejártáig, azaz jövő januárig megszülethet a döntés arról, hogy a magyar állampolgárok is vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba - mondta egy kerekasztal-beszélgetésen az Egyesült Államok budapesti nagykövete.

April Foley szerint ennek már szinte csak technikai feltételei vannak, ezért hiába vélik úgy sokan, hogy George Bush utolsó elnöki évében "béna kacsaként" regnál, ezt a tervét még véghez tudja vinni.

Az Egyesült Államok idén nagyot tud előrelépni a közel-keleti béketeremtésben is - vélekedett a nagykövet.

Magyarország elkötelezett az Európai Unió által támogatott Nabucco gázvezeték megépítésében - hangsúlyozta April Foley, hozzátette: nem tud arról, hogy a Déli áramlatot támogatná a kormány.

Az Egyesült Államok budapesti nagykövete közölte: panaszok érkeznek hozzá a magyarországi korrupcióra amerikai befektetőktől, ám ezzel kapcsolatban elégedett a kormányzati és az ellenzéki törekvésekkel is.

A diplomata nem erősítette meg, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő jövő héten Washingtonba utazik.

Az amerikai elnökválasztási kampányban a választók nem a kampányra fordított pénz, hanem a biztonsággal kapcsolatos ígéretek alapján voksolnak majd - vélekedett April Foley. Hozzátette: ezt John McCain republikánus és Hillary Clinton demokrata elnökjelölt hangsúlyozza leginkább.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ígéretekkel és üzenetekkel alakult meg a Fővárosi Közgyűlés – cikkünk frissül
Konstruktív szerep

Ígéretekkel és üzenetekkel alakult meg a Fővárosi Közgyűlés – cikkünk frissül

Minden korábbinál sokszínűbb Fővárosi Közgyűlést vezet mostantól Karácsony Gergely főpolgármester, a 33 fős testületben 10 fideszes és 10 Tisza párti képviselő ül vele szemben. A frakciók megtartották bemutatkozásukat. Mindössze öt olyan politikus lesz, aki az előző ciklusban is szerepet vállalt. A DK a Fidesznek üzent, Vitézy Dávid frakciónevet választott, a Tisza Párt elnökét a Fidesz "köszöntötte", de frakcióvezetője, Ordas Eszter beszélt. A közgyűlés levette a napirendről az szmsz vitáját és elfogadását, a vita akörül alakult ki Karácsony Gergely és a többség között, hogy lehet-e olyan módosító indítványokról szavazni, amelyet nem a főpolgármester nyújt be.

Orbán Viktor: cél, hogy 2-3 éven belül 1 millió forint legyen az átlagbér

A miniszterelnök péntek reggel terjedelmes interjút adott. Szerinte óriási veszély a gazdasági hidegháború Magyarországra nézve, ezért építik fel a gazdasági semlegesség politikáját. Az igazi fegyver az infláció ellen a magasabb bér, de hogy mekkorát bírnak el a gazdaság szereplői, azt nem a kormány határozza el. A politikát tekintve pedig nem szabad elcsábulni szerinte, "elsősorban magunkkal kell foglalkoznunk".
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×