Infostart.hu
eur:
362.24
usd:
321.61
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Bajnai Gordon pitiánernek tartja a "lefölözős" ügyet

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter pitiáner bűnügynek tartja azt az esetet, amelynél az egyik kiskunhalasi szocialista politikus egy vélhetően 2005-ös rejtett kamerás felvételen az uniós pénzek lefölözéséről beszélt.

Bajnai Gordon az InfoRádióban azt mondta: Weiszenberger László kistérségi megbízott volt akkoriban, formális kapcsolata nem volt az uniós pénzek elosztásához. Később a kistérségi hálózatot megszüntette a kormány, összevonta egy másik szervezettel. Weiszenberger László ennek is tagja lett, szerződését azonban csütörtök reggel felmondták, a területfejlesztési minisztérium utasítására.

A miniszter az ügy kapcsán nem érzi úgy, hogy a politika az uniós pénzekre is rátelepedett volna. Szerinte helyi bűnügyről van szó, amelyet hivatalból üldözni kell.

Mint mondta, ilyen ügyek minden uniós országban előfordultak, a cél tehát az, hogy kiszűrjék azokat.

Mint ismert, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség nyomoz Weiszenberger László ellen egy felvétel alapján, amelyet a Zuschlag-ügy kapcsán elrendelt házkutatás során találtak a rendőrök.

A televízióban is bemutatott képeken Weiszenberger László, aki Zuschlag Jánossal együtt kiskunhalasi MSZP-s önkormányzati képviselő, egy vállalkozóval beszélget arról, hogyan juttattak uniós forrásokhoz vállalkozókat az összeg bizonyos százalékáért.

A politikus elmondta azt is, hogy a sikeres pályázók által visszaadott milliókat az egyik minisztériumba kellett vinnie, és ő abból kapta meg a részét.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×