Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
324.36
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Fifikás rendőri módszerek az utakon

Szigorítanák a rendőrök a közúti ellenőrzéseket. Várhatóan néhány év múlva már nemcsak drogteszteket csináltatnak a gyanús emberekkel, hanem a többi mellett pupillavizsgálatot is végeznek.

Már évek óta gyorstesztek segítségével ellenőrzik a hatóságok azokat, akikről feltételezik, hogy kábítószert fogyasztottak - mondta az InfoRádióban az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának munkatársa.

Gégényi István hozzátette: a drága laboratóriumi vizsgálatok előtt egy orvos a vizeletből is ki tudja mutatni, hogy a gyanúsított fogyasztott-e kábítószert, és ha igen, milyen fajtát.

Ennek eredménye alapján már elrendelhető például a házkutatás, ha a rendőrök úgy vélik: drogdílerrel van dolguk.

A rendőr alezredes elmondta: számos országban végeztetnek például járáspróbát az autóvezetőkkel, ezt azonban a legtöbb helyen nem kötelező elvégezni.

A magyar rendőrök is néhány éven belül bővíteni fogják azoknak a vizsgálatoknak a körét, amelyeknek alávetik az autósokat. Minden bizonnyal megnézik majd a pupillájukat, hiszen vannak olyan drogok, amelyek használatával kitágul vagy beszűkül a szembogár.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×