Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
309.9
bux:
0
2026. május 1. péntek Fülöp, Jakab

Korábban pénzt vontak el, most megerősítenék a hatóságot

A Rába-szennyezés és a Németországból illegálisan érkezett hulladék kapcsán Fodor Gábor a múlt héten bejelentette: megerősíti a zöldhatóságokat. A bejelentés előtt, májusban azonban 30 százalékkal csökkent a környezetvédelmi felügyelőségek költségvetése.

Az InfoRádió megkereste a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatóját, hogy megkérdezze: hogyan érzékelik a zöldhatóságok működésében a megvonást. Sándor István leginkább a létszámhiányra és a képzetlenségre hívta fel a figyelmet.

Elmondta, hogy az igazgatóságuk jelenleg természetvédelmi kezelői és vagyonkezelői feladatokat lát el. Korábban hozzájuk tartoztak a természetvédelmi hatósági feladatok is három északkelet-magyarországi megyében, ezt azonban 2005-ben a zöldhatóságokhoz utalta a kormányzat.

A zöldhatóság tehát akkor egy számukra ismeretlen feladatot vett át, amelyhez még az embereik sem voltak meg. Mivel nincs terepi munkacsapatuk, amely nélkül Sándor István szerint nem lehet ellátni a hatósági feladatokat, így a zöldhatóság folyamatosan a nemzeti park igazgatóság segítségét kéri.

Ezután májusban még a zöldhatóságok költségvetése is csökkent, és embereket bocsátottak el. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója szerint épp ezért a szervezet az ügyeket vagy nagyon hosszadalmasan intézi, vagy nem kellő alapossággal.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.05.04. hétfő, 18:00
Fodor Gábor
volt miniszter, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×