Infostart.hu
eur:
364.89
usd:
324.95
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Belga borturistákat vár Magyarország

Belgiumból remél turistákat a Magyar Turizmus Zrt. A társaság kezdeményezésére három hónapon át, a magyar borvidékek mutatkoznak be egy turisztikai televíziós csatornán. A turisztikai szervezők szerint ez akár évente 200 ezer belga turistát is Magyarországra csábíthat.

A három legnagyobb belga utazásszervező tulajdonában lévő turisztikai csatorna októberben heti hat napon keresztül a balatoni és különösen a badacsonyi borokat és borvidékeket mutatja be a nézőknek, főműsoridőben. Októberben Villány és más dunántúli borvidékek lesznek terítéken, decemberben pedig Eger és Tokaj mutatkozik be.

Urbányi Péter, a Magyar Turizmus Zrt. belgiumi külképviseletének vezetője az InfoRádióban elmondta: a csatornát naponta csaknem 1,4 millió ember nézi.

Szerinte bár jelenleg nem sok belga érkezik Magyarországra, számuk évről évre 4-10 százalékkal emelkedik, a kampány hatására pedig akár 200 ezerre is duzzadhat.

Az adások régiónként 8 ezer euróba kerülnek, emellett a forgatás költségét kell még állni. Ezek nagy részét azonban szponzorok, döntően a helyi vendéglátók, borászok és önkormányzatok állják.

Hanganyag: Rezsek Gyõzõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×