Infostart.hu
eur:
364.67
usd:
325.41
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Elismerte a buszsofőr, hogy hibázott

A szombati lengyel buszbaleset sofőrje vasárnapi kihallgatásán elismerte, hogy hibázott. Trestyén Eszter százados, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: figyelmetlenséggel, fáradtsággal magyarázta a buszvezető a baleset bekövetkeztét a Győr megyei Beled térségében, amelyben egy középkorú nő a helyszínen életét vesztette, és 28-an megsérültek.

Az őrizetbe vett buszsofőr meghallgatása során elmondta: a járművet ketten felváltva vezették, négyóránként váltották egymást, s a pihenőidőre vonatkozó előírásokat betartották.

A sajtóreferens közlése szerint az őrizetben lévő 46 éves buszsofőr előzetes letartóztatására előterjesztést tett a rendőrség az ügyészségnek. Az előzetes letartóztatás elrendeléséről a közeli napokban dönt a bíróság.

A halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása ügyében a nyomozás tart.

Az ötven legyen zarándokot szállító autóbusz szombat reggel borult fel Beled község közelében. A buszt a rendőrség lefoglalta, és műszaki szakértők bevonásával vizsgálja, hogy műszaki hiba közrejátszott-e a balesetben.

A sofőr húsz éve van a szakmában, gyakorlott vezetőnek tekinthető.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×