Infostart.hu
eur:
364.67
usd:
325.41
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Két rendőr ellen indult eljárás a belső ellenőrzések nyomán

Eddig két rendőr ellen indult eljárás a belső ellenőrzési csoport feljelentése alapján - közölte Juhász István. Az Országos Rendőr-főkapitányság főkapitányi biztosa az InfoRádiónak elmondta: nem rosszak az első tapasztalatok. Az egység május végén jött létre, feladatuk a rendőri eljárások szakszerűségének és jogszerűségének vizsgálata.

A rendőrség belső rendje és fegyelme nem rossz - mondta az InfoRádiónak az Országos Rendőr-főkapitányság főkapitányi biztosa.

Juhász István kiemelte, hogy a belső ellenőrzési csoport eddig az irodákat, az ügyeletet, a fegyverszobákat tekintette át, valamint azt, hogyan kezelik az állampolgárok ügyeit, és a tapasztalatok szerint a szervezet jól működik.

A belső ellenőrzési csoport feljelentése alapján két rendőr ellen indult fegyelmi eljárás, mert megszegték az előírt biztonsági szabályokat - hangsúlyozta Juhász István.

A kapitányi biztos hozzátette: az ország bármely pontján, bármikor megjelenhetnek az ellenőrök, akik nemcsak a közterületen szolgálatot teljesítő rendőrök, hanem a bűnügyi nyomozók és a parancsnokok munkáját is figyelemmel kísérik.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×