Infostart.hu
eur:
364.67
usd:
325.41
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Szigorúbban ellenőrizné a kormány az orvoslátogatókat

Szigorítaná az orvosi rendelőkben végzett gyógyszergyártói promóciós és marketing tevékenységet a kormány.

Az Egészségügyi Minisztérium államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta: a Parlamentnek benyújtott javaslat alapján az orvoslátogatók első regisztrációja után öt millió forintot, utána évente egy millió forintot kell fizetni a forgalmazóknak.

Horváth Ágnes hangsúlyozta: a pénz a gyógyszerkasszába kerülne. Az államtitkár elmondta: jelenleg csaknem 2800 orvoslátogató tevékenykedik Magyarországon, ami azt jelenti, hogy minden 11 aktívan dolgozó orvosra egy jut.

Fidesz: egyetértenek a szigorral

A fideszes Mikola István közölte: egyetértenek a változtatással, mert valóban nem normális helyzet, hogy Magyarországon 30 ezer orvosra körülbelül fele annyi, 15 ezer orvoslátogató jut.

Az ellenzéki politikus szerint az is "fájdalmas", hogy az orvosi pálya alacsony jövedelmei miatt az orvoslátogatói státusokat Magyarországon diplomás orvosok töltik be.

Az Orbán-kormány volt egészségügyi minisztere hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormány egészségügyet illető elképzeléseit a Fidesz továbbra is tragikusnak tartja az ágazatra nézve.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×