Infostart.hu
eur:
364.67
usd:
325.41
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Ég egy gyár a fővárosban

Budapesten ég egy XXII. kerületi raktár - közölte a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője. Személyi sérülésről nem érkezett jelentés.

A Fővárosi Tűzoltóság szóvivője elmondta: egy ezer négyzetméter körüli raktár ég a Gyár utcai, volt papírgyár területén, a tűzoltók négy vízsugárral oltanak.

Molnár Péter az InfoRádióban elmondta: a helyszínen 60 tűzoltó dolgozik, ők 15 autóval érkeztek. Az épület egyelőre tele van füsttel, de már folyik az átszellőztetés, átvizsgálás. A tűzvizsgálók közben már megkezdték a dolgozók kikérdezését.

A szóvivő szerint az egyik szállítószalag és az annak környékén felhalmozott papír égett, mintegy 150-200 négyzetméternyi területen. Molnár Péter szerint gondot okozhat, hogy a parázs beleég a bálákba, ezért nagyon nehéz eloltani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×