Infostart.hu
eur:
364.89
usd:
324.95
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

"Nem tehetik meg, hogy ne támogassák a fideszes városokat"

Szolnok leköszönő MSZP-s polgármestere szerint helyi kérdések, és az országos politika is hozzájárult ahhoz, hogy a városban nem a koalíció jelöltje nyerte el a polgármesteri széket.

Botka Lajosné az InfoRádióban azt mondta: a parlamenti választások után ő maga jelezte: nem kíván ismét ringbe szállni a városvezetésért. A szocialista politikus emlékeztetett arra is, hogy a koalíciós jelölt alig 300 szavazattal maradt el a Fideszes jelölttől.

A győztes fideszes induló azonban úgy látja: a szocialisták azzal, hogy új jelöltet indítottak a polgármesteri címért, elismerték az eddigi rossz munkát.

Elismerte azonban, hogy megválasztásához a miniszterelnök hazugságának lelepleződése is hozzájárult.

Szalay Ferenc azt mondta: az emberek tudhatták, hogy mire számíthatnak tőle, hiszen már volt polgármester.

A politikus az InfoRádióban azt mondta: Szolnok érdekében össze kell fogniuk az ellenzéki és kormánypárti képviselőknek.

Az új polgármester azt reméli, hogy hatékonyan tud majd együtt dolgozni a kormánnyal. Hozzátette: a kabinet nem teheti meg, hogy azért ne támogasson egy megyét, mert az fideszes.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×