Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
324.3
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Magyar származású kutatók Gyurcsány Ferenc ellen

Több mint száz magyar származású amerikai és európai egyetemi tanár és kutató fordult nyílt levélben a magyar köztársasági elnökökhöz, azt kérve, hogy Sólyom László kezdeményezzen bizalmatlansági indítványt a Parlamentben.

Az egyetemi tanárok és kutatók szerint az államfőnek bizalmatlansági szavazást kellene tartatnia az Országgyűlésben, mivel Gyurcsány Ferenc a szavazóinak félrevezetésével került hatalomra.

Úgy vélik: a nyilvánosságra került minősíthetetlen kifejezések és korábbi hazugságok elismerése a kormányfő részéről nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon, főleg Nyugat-Európában és Észak-Amerikában is nagy sajtóvisszhangot és felháborodást keltettek.

Az amerikai Magyar Lobbi internetes hírlevelében a tanárok azt kérik, hogy Sólyom László egyeztessen két elődjével, Göncz Árpáddal és Mádl Ferenccel, és ennek alapján javasoljon egy, a közhangulatot megnyugtató és a magyar alkotmánynak megfelelő átmeneti megoldást.

A tanárok és kutatók azt írják, hogy a kár, amelyet a kormány több éven keresztüli hazudozása okozott, és amely a tönk szélére juttatta az ország gazdaságát, megingatta a nép bizalmát vezetőiben, nem maradhat következmények nélkül.

A levelet a Magyar Lobbi tájékoztatása szerint egyszerre keltezték a többi között Bostonból, Los Angelesből, New Yorkból, Washingtonból, Bécsből, továbbá Budapestről, Londonból, Párizsból, Stockholmból és Zürichből.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×